Make your own free website on Tripod.com

[Navigáció az oldalaimon]

Galéria > Schladminger Tauern


2002 júniusában látogattunk el az Alacsony-Tauern ill. közelebbről a Schladminger Tauern vidékére, aholis a legmagasabb csúcs, a Hochgolling megmászását tűztük ki célul. Háromból három embernek volt digit kamerája, úgyhogy valódi japán turistaként szétfotóztunk mindent. Béla barátom és jómagam képeiből látható itt néhány darab.

Péntek éjszaka érkeztünk meg Schladming városába, majd némi kevergés után az Untertalon ütközésig autóztunk. Szállásunkat a fák alatti buszmegállóban rögtönöztük. Társaim még a lóbőrrel huzakodnak.

A parkoló 1080m magasából egy egyenletesen emelkedő makadámút vitt fel a völgyben vagy négyszáz métert. Kunyhók, hihetetlenül zöld fű, vízesések, és boci-hegyek.

A Golling-hütte alatt karnyújtásnyira egy ösvénnyé szelídült az út, mindez buja növényzettel szegélyezve.

A nap is egyre magasabbra hág, nemcsak én a síbotokkal, a völgy lassan megtelik világossággal.

A ház melletti pataknál megálltunk szusszanni egy rövidet.

A nyereg szűk bejárata egy bércekkel övezett varázslatos rétté tágul melyet a Hochgolling felhőkbe burkolódzó gerince zár le. A turistaút jobbra visz fel a hágóig, majd a hegy túloldaláról érhető el könnyen a csúcs.

A hely egy hosszabb pihenőt kíván, a völgykatlan lakosai előtt fényképezkedik két túratársam, Pumukli és Béla.

Útban a hágó felé, először egy meredek füves szerpentin a csapásirány.

Majd feljebb érve a Gollingscharte alatt már kövessé válik a terep.

A hágón ismét rövid pehenő, majd a hegy déli oldalára átkerülve jön egy kis traverz, majd az út meredekbe vált a sziklás déli lejtőn. Társaim éppen összefutnak egy osztrák párossal, akikkel angolul és magyarul(!) társalogtunk egy sort.

A gyülekező felhők miatt megfogadjuk a tanácsukat és nem az UIAA II+ északnyugati gerincet választjuk, hanem a Historische weg-et, azaz a történelmi utat ami UIAA I+, és elvétve fémkapaszkodók és lépések segítenek.

A 2862m magas csúcson nem vár parádés kilátás, mint ahogy álmodoztunk róla, de legalább a csúcssör elfogyasztását és a csúcskönyvbe regisztrálást nem fűszerezi eső és csapkodó villámok.

Az ereszkedés a már ismert felmeneteli úton történik, azért hálásak vagyunk a szorgos jelzésfestőknek is.

Egy pillantás a déli völgybe, ahonnan szintén egy könnyű úton megközelíthető a scharte.

Mi természetesen a szívünkbe zárt északi völgy felé folytatjuk, amely közönsége időközben piknikező családokkal és jámbor lovakkal bővült.

Lefele menet még a parkoló fölött megtekintjük a vízesést, majd a zuhogó eső arra bír, hogy a közeli kis étteremben bevállaljunk egy hagymalevest búcsúzóul. Aztán gyors pakolás, és irány a Rax, de ez már egy másik történet...