[Navigáció az oldalaimon]
GPS > GPS mint túraeszköz


Ezen az oldalon talán kicsit szárazon, de az általános tapasztalataimat szeretném összegyűjteni a GPS használatáról túráim során, amit elsősorban Garmin tulajdonosok hasznosíthatnak, de talán rá lehet húzni a dolgokat más készülékre is.

A pontosság:
Nyilván mindenki tudja, hogy 3 hold esetén 2D, négy vagy több hold esetén 3D pozícionálásra képesek a készülékek, ill. minél több műholddal van kapcsolat annál pontosabbá válik a mérés. Általánosságban 3D navigációnál kb. 6-20 méterre adódik a pontosság, ami túrázásnál elfogadtató. Természetesen sziklafalon, hópárkány mentén inkább bízzunk a szaglásunkban, mint a készüléket bámulva sétéljunk.
Egy hegymászó túra változatos terepen vezet keresztül. A megközelítés során gyakran vezet az út fákkal benőtt területen, völgyben, szurdokban, sziklafal tövében, ekkor nemcsak hogy az égbolt 'beszűkül' a vevő számára, de előfordulhat, hogy a 3 befogott hold egy vonalban áll és ekkor 100-200 méteres pontatlanság is bejátszhat. Ez többnyire egy tüskeszerű kiugrásban, rosszabb esetben szakadásban jelentkezik a tracken. A holdak alacsony pályán mozognak (kivéve a WAAS/EGNOS korrekciós jeleket sugárzókat, de erről később), így előfordulnak holdszegény és holdban gazdag periódusok. A fenti hatások mindegyik készüléket érintik, amiről az egy becsült pontatlanság-értékben (EPE) tájékoztat. Ez esetenként lehet rosszabb is, mivel az atmoszférikus hullámelhajlások okozta plusz hibákat a készülék nem tudja még megbecsülni sem, mindenesetre az EPE ad egy durva képet arról, hogy számíthatunk-e a mért koordinátára, vagy csonthülyeségről van szó.
Dióhéjban pár tulajdonság ami javítja a pontosságot:
- Processzor típusa: Új feljesztés az Xtrac technológia, ami mindenféle kósza ide-oda verődő jelekből is kisilabuszálja a pozíciót, ennek ára hogy ezt némi késleltetéssel teszi, de hát a túrázás nem gyorsasági verseny.
- GPS vevő helye: tegyük vállpátra, hátizsák tetejére vagy olyan helyre ahol kevésbé árnyékol a testünk
- Antenna: a külső verziók általában jelerősítőt is tartalmaznak, mindenesetre nem nagy élmény bedrótozva túrázni. A beépítetteknél jobb a helix, mint a patch.
- WAAS/EGNOS: Ha a geostacionárius holdakról sugárzott korrekciós jelet fogni képes a GPS, nagyobb eséllyel kerülhetjük el a holdszegény időszakokat, illetve a pontosság 1-3méterre nőhet. A rendszer még gyerekbetegségekkel küzd, néha inkább ront, mint javít az opció használata. A legújabb igéret a hibátlan szolgáltatásra 2006 eleje.
- Bekapcsolás időpontja: Közvetlenül bekapcsolás után folyamatosan fogja be a GPS a holdakat, ezért egy bizonyos idő kell amíg képes pontosan mutatni a helyzetet. Ez az idő készülékfüggő, ugyanakkor általánosan igaz, hogy hosszabb kikapcsolt időszak után, illetve ha többszáz kilométerrel az előző használat helyétől kapcsoljuk be, akkor percekbe is kerülhet a feléledés.
- SA: köznapi nevén a zavarójel. Mivel USA katonai rendszerről van szó élnek a joggal, hogy bármikor lebutíthassák a rendszert, gyakorlatilag évek óta a pórnép is a zavartalan jelfolyamot veheti.

Hogy pontosan nyomonkövethessük a műholdállást az alábbi ábrához hasonló képernyőt keressünk:
Advanced skyview

Waypointok (útpontok):

Azt már az első kereskedelemben kapható cuccok is tudták, hogy az aktuális, vagy egy bepötyögött pozíciót tárolni lehessen, aztán később meg lehessen nézni, ez milyen irányban és távolságban van. Ma már alapkövetelmény, hogy pár tucat féle ikonnal néhány száz számunkra fontos pozíciót tárolhassunk a készülékben (pl. menedékházak, forrás, parkoló, pihenőhely, csúcs), illetve a térképes készülékek alapból, vagy megvásárolt térképek feltöltése után több ezer úgynevezett POI-t (point of interest) tartalmaznak, amelyek általában kereskedelmi, vagy közigazgatási egységek (étterem, benzinkút posta, stb.).

Tracklogok:

Alapvetően kétféle log létezik a készülékben az aktív és mentett log.
Az aktív logban automatikusan tárolódnak időről-időre a mért pontok, ahogy mozgunk a készülékkel, a képernyőn ez pedig egy 'csiganyálként' mutatkozik, útmutatást biztosítva az egyik leggyakoribb felhasználási módhoz - nevezetesen a bejárt útvonalon történő visszagyalogláshoz. A tracklog időszakosan felvett pontokból adja ki a vonalat, s ezen pontok számossága néha kínosan véges, célszerű ezért a GPS 'battery save' opcióját bekapcsolni, valamint újabb készülékeknél már másodpercben vagy távolságban is megadható egy ritkásabb pontrörzítés. A készülékek memóriája így néhány napos/egy hetes túrára elegendő. Ha a memória végére érünk akkor az elsőként felvett pontok felülíródnak, ezért javasolt a nagyobb trackpontmemóriájú készülékek felé mozdulni vásárláskor, illetve lehetőség van palmtopra, notebookra rögzítésre, ill. némi adatvesztés árán a GPS-en belül kell elmenteni a logot.
A mentett logot a GPS egy másik memóriarészbe helyezi el, a pontszámok csökkentése, valamint az időadatok elvesztése árán sűrítve az infót. Sajnos ezzel elveszítjük a lehetőségét, hogy utólag időben fussuk végig a megtett utat, valamint a kigyomlált ponthalmaz elég elnagyoltan követi a bejárt útvonalat, ezért csak szükség esetén javaslom a használatát. Utólag számítógéppel ritkítva a pontokat valósághűbb marad a nyomvonal, ill. optimalizálhatjuk a méretet, hogy egy mentett tracklogba beférjen a kívánt útvonal.
Ha számítógépen szerkesztett útvonalat kívánunk visszaírni a GPS-be az a mentett logok közé kerül (feltéve hogy a pontok száma kisebb, mint a GPS-nél megengedett limit).

Térképek:

Itt széles a paletta. A legrégebbi készülékek csak pozíciót mutatnak, és pontok irányába tudnak navigálni az irány és a távolság kijelzésével. Az eTrex széria olcsóbb tagjai már húzzák a vonalat (tracket), amerre haladunk, és ezen képesek is visszanavigálni. A magasabb kategóriás kézi készülékek már több-kevesebb belső ill. kártyás memóriával rendelkeznek, ahova fel lehet tölteni a térképeket. A 'Venture' és a 'GPS72' memóriájába csak pontok (települések), vihetők fel, de a többinél se legyenek illúzióink. A beépített alaptérkép a nagyvárosokat és a főútvonalakat tartalmazza, a feltölthető (külön kifizetendő) térképek pedig többnyire csak a szilárd burkolatú utakat, településeket tartalmazzák. Reményekre jogosít fel, hogy egyre készülnek az úgynevezett topo-térképek, amelyek szintvonalas, részletesebb képet adnak a vadtermészetről is, létezik már ilyen az USÁ-ra, Csehországra, Ausztriára, és Magyarországra is.

Magyarország országúti térképrészlet
Topo térképrészlet
Meg kell említeni, hogy szabadidővel és némi számítógépes tudással bíró természetbarátok, raszteres térképekre felkarcolt útvonalat trackként fel tudják tölteni a készülékbe, az igazán rutinosak pedig, még térképfile-okat is tudnak belőle gyúrni nem foglalva ezzel a meglehetősen szűkre szabott track memóriát.
A neten szétszórva fellelhetőek menedékházak, csúcsok, turistautak, néha komplett térképek is, amelyeket kedves kis GPS-ünkbe a kandalló mellett otthon feltölthetünk a túrát megelőzően, hazai viszonylatban pedig elindult egy nonprofit szerveződés, ami hazánk turistaútjait és nevezetes pontjait méri föl, s teszi publikussá (www.turistautak.hu).
Terjed még a PDA-GPS alkalmazás a túrázók körében is. Itt minimális ráfordítással bármelyik papírtérképünket a megszokott és ismert formában láthatjuk viszont egy nagyobb és színesebb kijelzőn, aktuális pozíciónkat pedig egy kis ikon formájában. Ha valaki ezen megoldás mellett dönt, javasolt egy vízálló tok a PDA-hoz, és egy bluetooth GPS a sapka alatt, hátizsák tetején, ez utóbbi természetesen feltételezi, hogy a PDA is ismeri a bluetooth kommunikációt. A PDA megoldás másik nagy előnye, hogy memória van dögivel, egy többhónapos trekkelés is lazán belefér, csak győzzük elemmel.
Mivel maga a helymeghatározást végző áramkör az elterjedség miatt egyre olcsóbb és kisebb, megjelentek az órába, mobiltelefonba integrált GPS-ek is, de úgy érzem még kell egy kis idő, amíg jó áron, jó rendszerre számíthatunk.

A különböző kategóriákra vonatkozó adatok néhány készülékre: (forrás: www.garmin.hu 2005.10.10.)

KészülékWaypointTrack / savedTérképExtraÁr
Garmin Geko101250 db3000 p-NINCS adatcsatlakozó29.900
Garmin Geko201500 db10000 p-WAAS37.900
Garmin Geko301500 db10000 p-WAAS, légnyomásmérő, kompassz62.900
Garmin eTrex Euro500 db2000 p/10*150 p--37.900
Garmin GPS 72500 db2048 p/10*? p1MB csak pontWAAS54.900
Garmin eTrex Venture500 db2048 p/10*750 p1MB csak pontWAAS49.900
Garmin eTrex Summit500 db3000 p/10*150 p-légnyomásmérő, kompassz65.900
Garmin eTrex Legend1000 db10000 p/10*750 p8MBWAAS56.900
Garmin eTrex Legend C1000 db10000 p/10*750 p24MBWAAS, navigáció, színes, USB84.900
Garmin eMap Deluxe500 db2000 p/10*150 p8-128MBkártyamemória-
Garmin eTrex Vista1000 db10000 p/10*750 p24MBWAAS, légnyomásmérő, kompassz89.900
Garmin eTrex Vista C1000 db10000 p/10*750 p24MBVista+ navigáció, színes, USB104.900
Garmin GPSMap 761000 db10000 p/10*750 p8MBWAAS114.900
Garmin GPSMap 76S1000 db10000 p/10*750 p24MBWAAS, légnyomásmérő, kompassz124.900
Garmin GPS V500 db3000 p/10*? p19MBbeépített térkép, navigáció, WAAS99.900
Garmin GPS6050010000 p/20*500p1MB csak pontWAAS, USB, helix59.900
Garmin GPSMap6050010000 p/20*500p24MBWAAS, USB, helix, navigáció99.900
Garmin GPSMap60C50010000 p/20*500p56MBGPSMap60+színes134.900
Garmin GPSMap60CS50010000 p/20*500p56MBGPSMap60+színes+barométer+kompassz144.900
Fortuna Clip on BT GPS---Bluetooth Xtrac, WAAS?

Extrák, egyéb:

A nap és holdállások, de leginkább a napnyugta időpontja egy hasznos kiegészítő. Vásárlásnál figyeljünk rá, hogy milyen elemmel mennyi ideig megy a cucc, mint minden elektronikus gadgethez, itt is a NiMH és NiCd ceruzaakksikat javaslom, amiből érdemes két vagy több garnitúrát venni, anyagilag és környezetvédelem szempontjából is így jövünk ki legjobban. Egyes készülékekben van beépített légnyomásmérő, ill. kompassz. A légnyomásmérővel 3m-es pontosság hozható ki a magasságadatoknál, de igazából a barométer funkció (esik/emelkedik a légnyomás), ill. a túra szintadatainak regisztrációja lehet hasznos a magashegyekben. A kompassz szintén hasznos dolog, de egy komoly túrázónál úgyis van egy olcsó laptájoló, a hagyományos GPS "rángatásával" egy helyben állva is irányba fordul a műholdas tájoló.
A legtöbb kültérbe szánt GPS vízálló, ennek azonban érdemes utánanézni, az eMap pl. csak cseppálló, az eTrex széria 30 percig bírja 1m mély vízben, a GPSMap76 pedig úszik a vízen.
Ha pontokat, útvonalat, térképet, új szoftvert szeretnénk feltölteni, mindenképpen jól jön egy adatkábel. Soros porton egy óra molyolás is összejöhet, amíg a komplett térképszettet feltöltjük (egyesével nem lehet), ezért az USB kapcsolat a nyerő.
Érdemes odafigyelni az update-ekre a www.garmin.com oldalon, nemrég pl. látványosan ugrott a Legend és a Vista track és waypoint memóriája. A www.garmin.hu oldalon pedig bővebben olvashatunk a készülékekről.