Make your own free website on Tripod.com

[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Alpok > Grossvenediger
Első igazi alpesi túrám, 1997 július

Előzmények

Az év fő túrájára, a Mont Blancra már többé-kevésbé fixálódott a csapat összetétele, ez határozta meg a felkészülő túra résztvevőit is (Mártás, Bóna, Cseke, Paul és jómagam). A vállalkozás célja a Grosvenediger 3667m-es csúcsának megmászása volt a déli oldalról, és nem utolsósorban sokunk számára ismerkedés az igazi magashegyi körülményekkel, technikával.

Grossvenediger

Kora reggel indultunk Budapestről bátyám VW mikrobuszával így délután hat órára meg is érkeztünk a Hinterbichl fölött található parkolóba. A borús idő ellenére pakolás után elindultunk felfelé egy füves, köves ösvényen. Előzetes terveinkkel ellentétben nem akadt megfelelő felvonóbódé, ahol megaludhattunk volna, így maradt a Johannis Hütte (2121m). A tulajt meggyőztük, hogy mi szegény szerencsétlen káeurópaiak szívesen megalszunk az étkezőhelyiségben is - meg is alkudtunk 50 schillingben. Miközben kolbászainkat és konzerveinket halásztuk elő hátizsákunkból, a másik asztalnál vidám olasz társaság rendelte sorban a borokat. Szerencsére mulatozásuk nem tartott hajnalig, így módunkban állt kipihenni magunkat.
Másnap folytattuk utunkat a meredekebbé váló sziklás úton, melyet helyenként kisebb hómezők tagoltak. A Defreggerhaus (2962m) alatt el is tévesztettük az utat, így az utolsó szakaszt nem egy sziklás ösvényen, hanem egy firnes lejtőn tettük meg a ház előtt napozók visszafogott mulatsága közepette.

Grossvenediger

Mivel az idő jó volt, indultunk tovább a csúcs felé könnyített hátizsákjainkkal. A hóba taposott út a menedékház feletti tetőre vezetett, majd egy rövid, meredek ereszkedés után a Rainer gleccseren folytatódott. Az egyenletesen emelkedő gleccserúton kényelmesen haladtunk a Rainer és Hohes Aderl közötti hágóig, ahol elértük a felhők szintjét. A köd egyre sűrűbben borított be minket, és a napsütés hatására a "whiteout" jelenség alakult ki, azaz a kontúrok és árnyékok annyira elmosódtak, hogy saját lábnyomainkat sem tudtuk kivenni. Rövid közvéleménykutatás után kiderült, hogy mindenkinek más fogalmai vannak a jó haladási irányról, így huzavona után a visszafordulás mellett döntöttünk. A visszaút megkeresése sem volt egyszerű, csak onnan tudtam, hogy nem járok jó úton, hogy a kitaposott részről a lazább hóban kezdtem tapodni. Ilyen vak-módszerekkel sikerült kikecmeregni egy kevésbé ködös részbe, ahonnan már egyszerűen eltájékozódtunk a házig.
Itt is sikerült kialkudni egy 50 schillinges helyet a téli szállás épületében, amelynél jobbat nem is kaphattunk volna, hiszen ötünkre volt tűzhely, ágy, pokrócok és edények. Este már kezdtem kicsit kókadozni, amire még rátett, hogy a túlzott befűtés miatt még az orrom is összeszáradt.

Defreggerhaus

Másnap reggel tiszta időben kezdtük meg ismét a csúcshódítást. Hamar kiderült, hogy a tegnapi frissességemre rácáfolván nehezemre esik a hátizsák cipelése. A bakancsom talpa eléggé meg volt kopva, így össze-vissza csúszkáltam a hóban. A kölcsönkapott kötözős hágóvas jó szolgálatot tett, bár időnként félrebicsaklott a lábamon. A hágó felé közeledvén egyre nehezebben mozogtam és szedtem a levegőt. Furcsa volt számomra a tapasztalat, hogy a megelőző napi laza hegymenet a mai napra kálváriává változott. Végül eldöntöttem, hogy nem gyötröm magam tovább és főleg nem maradok koloncként a többiek nyakán - így visszafordultam. Míg én a menedékháznál összerendeztem a cuccokat és bámultam a hegyeket, a többiek szerencsésen megmászták a csúcsot. Beszámolójuk alapán tiszta, de szeles idejük volt fenn a csúcson néhány tucat másik mászó társaságában.

Johannis Hutte

A Defreggerhausnál együtt megkajáltunk, majd indultunk vissza a völgybe. Alacsonyabbra érve kezdem fittebbnek érezni magam, ugyanakkor aggasztott, hogy hogyan viselem majd az 1000 méterrel magasabb szintet a Mont Blancon.

Az oldal képeiről (jobb gomb segítségével tekinthetőek meg nagyobb méretben) :
- A Defreggerhaus előtt a csúcsmászó csapat
- Átkelés egy havas szakaszon
- Ereszkedés a Johannis Hüttéhez