[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Alpok > Ortler
Nagyszerű mászás majdnem-négyezren, 1998 augusztus
Előzmények

A Mont Blanc előtt még tervbe volt véve egy alpesi magashegyi túra, melyre első körben Bóna a Wildspitzét javasolta. Az Európa térképen a távolságokat összevetve akkor már inkább az Ortlert ajánlottam, amely ugye már majdnem négyezres (3905m), és a Benedek István könyv miatt is közelebb áll a szívemhez. A csúcs Dél-Tirolban lévén, az országhatárok átrendezése előtt Ausztria legmagasabb csúcsa volt, az elcsatolásnak azonban kevés jelét lehet tapasztalni : A helyiek németül beszélnek, és írnak ki mindent.
A csapat harmadik tagja Bóna barátnője - Mártás - volt, majd az indulás előtti napon, Kuna és barátnője, Zsuzsi jelezte, hogy bár felszerelésük hiányos, ameddig tudnak velünk tartanak.
A szokásos délutáni indulás, parkolóban alvás Ausztriában után érkeztünk meg másnap délután Trafoiba, ahol még rápihentünk a reggeli indulásra.


Ortler

Felhős, változékony időben vágtunk neki az 1500m-es szintkülönbségnek. Az út egy meredek erdős szerpentinen indult, a nagy páratartalom következtében sikerült már az első száz métereken leizzadnunk. Magasabbra kerülve következett a cserjés, törpefenyves rész, majd kiértünk a füves, morénás részre. Az Edelweiss-bivaknál (Stella Alpina-bivak), ami sajnálatos módon el van hanyagolva és omladozik, álltunk meg Bónával kajálni és bevárni a többieket. A további út morénás, majd sziklás ösvényen vitt fel a gerincig, ahonnan rövid úton, bár a ritkuló levegő miatt nehézkesen jutottunk el a Payer menedékházig (3029m).
Itt Kuna némettudásának köszönhetően sikerült kiharcolni a legolcsóbb - emergency only - kategóriát, amely a padlásszobában padlóra helyezett matracokat jelentette.
Estére aztán befelhősödött, viharos szél és esőkopogás jellemezte az esténket. Másnap szintén nem akart oszlani a felhő, így viták után egy nap további tartózkodást szavaztunk meg. A hegymászó újságokat hamar végigfutottuk, sztorizásra alkalmas külföldi nem igazán volt a házban, és ami még rosszabb - félreértések miatt a pakolásnál kimaradt egy csomó kaja, aminek a hiányát erősen éreztük. Egyedüli pozitívum az akklimatizáció volt, a nap végén már határozottan kevésbé szapora szívvel érkeztünk a lépcsőház tetejére. A nap végére oszladozni kezdtek a felhők, helyenként már lehetett látni az eget. A meteo másnapra is bizonytalan időt jelzett és csak három nap múlva tisztát.
Reggel tiszta időre ébredtünk, csak a csúcs körül volt néhány felhő. Egy német csapat is az eget kémlelte, de az időjárás előrejelzés miatt nem vállalkoztak az útra. Hát mit mondjak, meglepő mentalitás.

Mi mindenesetre mind az öten nekivágtunk a csúcsnak. Az út eleje sziklákon vezetett, majd egy rövid sziklanyeregen átkelve találtuk magunkat szemközt egy II-III nehézségű drótkötelekkel biztosított fallal. Itt erőteljes unszolással visszafordulásra bírtuk Kunát és barátnőjét, akiknek nem volt beülőjük. A további sziklás szakasz technikailag nem volt nehéz, de a kitettsége miatt figyelmet követelt a mozgásnál.

A gleccserre való átkeléshez keresztezni kellett egy kavicsos-firnes lejtőt amely egy barátságtalan kőomlással köszöntött - szerencsére miközben a hágóvasakat vettük fel a szélén. A gleccser erősen szabdalva volt hasadékokkal az öt centi szélestől a tízméteresig. Ez utóbbiak miatt rengeteg kerülőt kellett tenni a hóhidakig, így is pár helyen csak nagy átlépéssel tudtunk le egy hasadékot. A labirintus végén megérkeztünk a Tschierfeck (Lombardi) bivakhoz, amely egy sziklagerinc tetején kialakított néhány férőhelyes tiszta kunyhó (a környékén azonban már erősen figyelni kell hova ül le az ember, és hol húzza a kötelet). A további út végig a gleccseren vezetett, amelyen az egyetlen nehézséget egy meredek szakasz jelentette, ahol csak a csákányt és a hágóvasat a falba vágva lehetett harántozva felmenni. Egy négy fős szlovák parti nyomaiban jutottunk fel végül a csúcsra, ahol sajnos pont akkorra tapadt meg egy felhő. A keleti blokk sikerét tovább fokozva kicsivel utánunk érkezett fel aznap utolsónak egy idősebb szlovén mászó, akivel néhány baráti szót váltottunk a csúcson. Az idő a lemenetelre sem romlott el, a néhány fokos hideg mellé, napsütés és enyhe szél társult.

Az egyetlen esemény talán az volt, hogy elbámulván összeakasztottam a két vasam és takartam egy nagyot a lejtőn, amit a csákányommal sikerült megfékezni.
A sziklákon Mártás miatt a kötélen való leereszkedés mellett döntöttünk, amire lehetőséget biztosított a sok elhelyezett kampó.
A Payer-háznál megettük utolsó olajos halunkat (a csúcsmászás egy zacskó szőlőcukorral történt) és rohamtempóban levágtattunk Trafoiba. Itt megfürödtünk bekajáltunk, bedinnyéztünk, majd nonsop 11 óra alatt hazavezettünk Bónával.

Az oldal képeiről (jobb gomb segítségével tekinthetőek meg nagyobb méretben) :
- Az Ortler az Edelweiss bivak felől nézve. A baloldali csúcson a Payer menedékház látható.
- Az Ortler (felhőben) a Payer menedékház mellől fotózva
- Sziklás részen kapaszkodunk felfele kb 3200m-en.
- Bóna a gleccserszakasz elején
- A szlovén "Öreg" nekiindul a Tschierfeck bivak feletti meredek szakasznak
- Csúcsfotó, csúcssör, csúcsköd