Make your own free website on Tripod.com

[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Hazánk környéke > Alacsony-Tátra
Tavaszi lepattanás, 1997 húsvét


A húsvéti hosszú hétvégét kihasználva egy túrát szerveztünk Paul és Thomas barátaimmal az Alacsony-Tátrába. Tekintve, hogy vonattal, illetve busszal közelítettük meg a hegységet, a túrára egy egész napunk maradt. A terv szerint Breznóbányából (Brezno) indulva hágtunk volna fel a gerincre, ahol a Dumbier (Gyömbér) és a Chopok csúcsain keresztül jutottunk volna el a Krizske-hágóba, ahol ismét leereszkedtünk volna a völgybe. Szombaton még átgyalogoltunk Breznóból Mytóba, ahol egy szállóban töltöttük az estét.
Vasárnap reggel indultunk nagy hátizsákjainkkal a csúcsok felé. Az út első része fenyvesek között vezetett egy szekérúton. Magasabbra jutva gyakoribbá váltak a hófoltok, amelyeket az előzetes tervezés során csak a gerincen vártunk megjelenni. A széles út aztán egy ösvénybe váltott át, a Zelenská Mlynná völgybe érve pedig már helyenként térdig süppedtünk a szűz hóba. A hó nem csak a járást nehezítette, hanem az út pontos nyomvonalát is elrejtette előlünk. (Ezenkívül később tudtuk meg, hogy a völgy egyike a három leglavinaveszélyesebb helynek az Alacsony-Tátrában). A dombtetőn feltűnő M. R. Stefanik menedékház látványával biztattuk magunkat az előrehaladásra a nehéz terepen, különösen Thomast, akinek ez volt élete első komolyabb túrája és túrabakancsa, s ez utóbbi a papírformát igazolva feltörte a lábát.
Az út szerpentines vezetését nem ismerve meglehetősen amatőr módon direkt indultunk neki az emelkedőnek, amelynek hátrányai hamar jelentkeztek kimerülés formájában. Végül nem sokkal Paul után sikerült megérkeznem a menedékházba, ahol a csomagjaimat ledobva visszaindultam Thomashoz, hogy könnyítsek a feljövetelén. Ő maga a hegyoldalban ücsörögve filozofált éppen, hogy merre is induljon inkább, de aztán az elfogyasztott fél tábla csoki és néhány bátorító szó hatására mégis a felfele irányt választotta. Az inkább sejtett, mind biztosra vett szerpentinen indultunk ezután el, miközben a szél fokozatosan felerősödött és kavarni kezdte a havat. Az időjárás percek alatt megváltozott, ami csak azért volt gond, mert a kabátomat a házban hagytam. Rohamléptekkel aztán mégis sikerült egy hóember formájában, de nem lefagyott orral és füllel megérkezni a menedékház melegébe, ahol egy óra pihenőt tartottunk.
Bár az idő nem csitult, mégis tovább indultunk a Dumbierre a kitűzött póznák mentén. A tempónk ezúttal sem volt túl meggyőző - fél perc pihenőket tartottunk minden egyes cövekhez érve. Bár a látótávolság nem volt nagy, a későbbi rekonstrukció alapján a csúcs közelében határoztuk meg a pontot, ahol egy magányos alak bontakozott ki a semmiből. A hóborította szlovák túrázótól több nyelv határain áttörve sikerült megtudnunk, hogy följebb még durvább az idő és kerek három órája van úton a Chopoktól. Ekkor úgy döntöttünk, hogy ez nem magunkfajta kezdő turistáknak való, és visszafordultunk. A szél helyenként valóban olyan erős volt, hogy néha meg kellett állni, hogy ki ne billentsen. A Trangoska völgybébe érve viszont visszatért a nyugodtabb idő és ebben a kényelmes környezetben sétáltunk le hogy aztán még az éjféli vonattal elinduljunk haza Budapestre. A pénztárosnő felhívta a figyelmet a furcsa tényre, hogy a retúr jegy olcsóbb, mint az egyirányú, ezért éltünk ezzel a bővített szolgáltatással. A vonaton még találkoztunk két vidám szlovák hegymászóval, akiktől remek tippeket és élménybeszámolókat kaptunk a Szlovák Paradicsomtól a Tien-Sanig.

Május végén Besztercebányán töltöttük vidám baráti társaságban a hétvégét. A sör meg a sztrapacska mellé még egy vidám kirándulást is terveztünk Spania Dolina körül. Staré Horyba a "Bunker Mor ho!" közbeiktatásával a piros jelzésen jutottunk el, majd néhány korsó nedű után a kék jelzésen jutottunk vissza ismét Spania Dolinába, ahol még egy levezető futballmeccset is tartottunk.