[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Hazánk környéke > Hochschwab
Vidám évadzárás, 1999 szeptember

Előzmények

Mindigcsakamunka ! Hát most is csak egy hétvége volt, hogy kóros hegyhiányomat kikúráljam valami elérhető helyen. Egy nemRaxdevalamihatármellettihelyre toboroztam társakat, de végül csak cseh kollegám, Vlasta maradt, mire körvonalaztam a túratervet.
A hat óránál nem távolab eső kétezer feletti hegyek közül a Hochschwab tűnt a legalkalmasabbnak, amelyről már Cser honlapja és maga Vlasta is áradozott.

A Hochschwab

A reggel hétórai indulással már tízre átléptük a határt Sopronnál, ahol azonnal bele is futottunk egy gigászi ködpamacsba. Szerencsére a hegyekhez érve ennek vége is volt, így Vlasta félrenavigálásai, a bezinkutaknál zajló térképfelhajtás ellenére délután egy körül már a Bodenbauer túristaház (vagy inkább sznoboknak való étterem) parkolójában káeurópai módjára a kocsi mögött kajáltunk.
A rövid összevackolódás után a 839-el jelzett utat követve indultunk neki felfelé vezető utunknak. Egy lankás, erdei úton jutottunk be egy meredek falakkal határolt völgybe, ahol elő-előjött pár izzasztóbb szerpentin is. Egy tisztás után már nyitottabb területen vezetett tovább az ösvény, ahonnan hosszan végig lehetett követni a gerincek vonulatait.
A nyáriasan jó idô hátulütôje a fokozott vízfogyasztás volt, ami aztán a készletek kimerüléséhez vezetett. Ezért hát megváltóként vártuk a forrást, amit az elágazótól nem messze jelzett a térkép. Odáig persze meg egy újabb izzasztó szerpentint kellett leküzdeni.
A forrás maga egy fél liter/perc kapacitású fémcsô volt, amit persze akkor a világ legcsodálatosabb helyének tartottunk (talán mert nem kellett sorban állnunk). Táborozni valahol a fennsíkon terveztünk, és rövid eszmecsere után a jóval rövidebb láncos-létrás szakaszt vállaltuk be. Tekintve, hogy az idô száraz volt, nem okozott nehézséget a nagy hátizsák mellett sem a láncos rész, a létra - nos az meg egy precízen kiépített fémlépcsô volt, plusz egy-két helyen fémrudak szolgáltak lépésként.
Az idô közben szelesre és felhôsre fordult, de ekkorra már úgyis sötétedni kezdett, így a Fleischer-bivak melletti füves placcon vertük fel sátrunkat. A szokásos esti fôzôcske és vidám sztorizások után nyugovóra tértünk.
A korai lefekvés jutalmának a probléma nélküli korai kelés, és így a napfelkelte élménye bizonyult. Hamarosan Vlasta is összekapta magát, így a cuccot hátrahagyva rövid séta utén felértünk a Hochschwab azonos nevű 2277m-es csúcsára. A feltámadó szél, és a völgybôl feltörô felhôk ellenére, a páratlan színekkel pompázó hajnali panoráma volt a reggeli csúcsmászásunk jutalma, amit valószínűleg csak a néhány héttel korábbi napfogyatkozás überelhetett.
A sátornál megreggeliztünk, majd az erôsödô napfényben felmelegedve a hegytetôn végigvezetô lankás úton vettük tovább az irányt. Itt megismerhettük a hegy másik arcát - az alpesi zöld mezôket, amely pazar élôvilágával tökéletes környezetet biztosított egy kikapcsolodást jelentô trekhez. Így sétáltunk kényelmesen, viccelôdve a hóval teli víznyelôk, hegyikecskék és nagyszerű kilátás világában a Hauselalm házig, ahol maradék kajánkat fogyasztottuk el. Mindig jókat röhögünk a naív kérdéseken, hogy van-e a menedékházakban fürdôszoba - de itt a felirat szerint TÉNYLEG volt egy zuhanyzó a melléképületben.
Egy rövid kitérôvel egy lábmosás erejéig a Sackwiesensee-ig is leruccantunk, majd a 840-es úton egy fenyves völgyben leereszkedtünk a Bodenbauer házhoz.
Így zárult le az év utolsó nyári túrája, amely ugyan nem a legnagyobb hegymászóteljesítményként vonult be az életembe, de alighanem az év legvidámabb túrájának bizonyult.