Make your own free website on Tripod.com

[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Hazánk környéke > Rax, Schneeberg
Télbe nyúló túra a Raxon, 1998 október


Előzmények

Ebben az évben október 23-ika péntekre esett, ezért szinte kínálta magát a háromnapos hétvége (plusz hétfő) egy komolyabb túrához. Tekintve, hogy az őszben már erősen benne voltunk, egy alacsonyabb de mégis magashegyi adottságú tájegységet tűztünk ki célul. A Rax-i alpok amellett, hogy csaknem teljesen ismeretlen volt számunkra, néhány infómorzsa meg persze a benedeki hagyományok miatt is hamar a fókuszba került. A beszerzett térkép alapján egy kétnapos Rax túra mellett a Schneeberg csúcsának megmászása is tervbe lett véve, mindezt pedig sátorozással gondoltuk megvalósítani. A kemény mag (Bóna és jómagam) mellé ismét Bóna barátnője - Mártás - került be harmadiknak. A kései pénteki indulásnak megfelelően sötétedésre érkeztünk meg a hegyhez, az estét pedig a száz tiltó tábla ellenére a Schneeberg és a Rax között elhelyezkedő Weichtal Hütte parkolójában töltöttük.


Rax

A reggeli pakolás után gyorsan kineveztem magam túravezetőnek, amit a többiek a továbbiakban elfogadtak, és ennek megfelelően minden egyes eltévedés, bizonytalankodás, hiányos magyarázat, stb. után lefikáztak. A kopár hegycsúcsokra tekintve a korán beköszöntő télre figyelmeztető emberekről gyorsan véleményt cseréltünk és a hágóvasat a kocsiban hagytuk.
Szóval megindultunk a kétnaposra tervezett raxi utunknak a Wachüttelkamm ösvényén felkapaszkodva nagy zsákokkal a hátunkon. Az erdei út meredeken szerpentinezett a csaknem függőleges sziklatömbök és falak között, nem nélkülözve helyenként egy-két vaslétrát sem. A klettersteig-gyanús helyeket elkerülve az Otto-hütte felé vettük az irányt a 801-en. Magasabbra érve a fenyőfák mérete egészen alacsonyra csökkent, ezeket a cserjéseket tarkította néhány füves tisztás, helyenként hófoltokkal. A menedékháznál pihentünk egy kicsit, aztán indultunk tovább a Seehütte felé a kék útvonalon. A gerincről végig szép kilátásunk volt a völgyre, és a Rax fennsíkra. A Seehütte melletti padokon haraptunk valamit, majd indultunk tovább a Carl-Ludwig Hütte felé, hogy még előtte valami jó táborhelyet találjunk magunknak. Az alkonnyal együtt megjött a szél is, azonban nekem mégis sikerült egy szélcsendes-vízszintes-panorámás-nemútmelletti tuti sátorhelyet találnom. Egy közeli hegytető megmászása, csúcskönyvezés és táborverés után nekiálltunk a főzésnek, majd a száz fogás elköltésének.
A szél a vélt jó helykiválasztást cáfolván elalvásunk után nem sokkal meg is érkezett. Az állandó ponyvacsapkodás és cippzárzörgés hamar kiverte az álmot a szemünkből, ami aztán csak az enyémbe tért vissza. Így aztán reggel, amíg a többiek még próbákoztak az alvással, én elmentem sétálni a környező csúcsokra. A gerinceken a szél igencsak erősnek bizonyult, néha meg kellett állnom, hogy fel ne döntsön. A sátorhoz visszaérve azt kellett tapasztalnom, hogy a váz erőteljesen meghajlott, majd mire közvetlen mellé értem, az egyik szelvény el is törött. Ekkor gyors pakolás kezdődött a széllel dacolva, amíg én tartottam a sátrat.
A hajnali tiszta időt, most sűrű köd váltotta fel, ami értelmetlenné tette a további túrázást. Új döntésünk értelmében a Trinksteinsattel felé indultunk, ahol a Nemecek Hüttében terveztünk reggelizni és elrendezni sebtében összepakolt dolgainkat. A köd és az esőcseppeket arcunkba csapkodó szél egyébként is vadregényessé varázsolta a vidéket, a X-akták feeling azonban akkor erősödött fel bennem, amikor nem messze egy hajó és egy benne egy magányos alak sziluettjét véltem felfedezni. Közeledve kiderült, hogy mindez valós - egy osztrák hegybarátok által kőből épített bárkában állva az árbochoz erősített túrakönyvbe jegyzetelt valaki buzgón. Miután mi is bejegyeztük sátortörésünk tényét és a nevünket, folytattuk a menetet a menedékház felé. Megérkezvén tapasztalnunk kellett, hogy ez egy kis bivakkunyhó kivételesen tiszta állapotban. Rövid pihenő után leereszkedtünk a Seehüttéhez, ahol haraptunk valamit.
Közben a felhőket elfújta a szél a csúcsok körül, és helyenként már az eget is meg lehetett pillantani. Így lefújtuk a visszavonulót és ismét elindultunk a Carl-Ludwig Hütte felé. A rossz idő miatt az egyébként népszerű útvonalakon ritkán találkoztunk túristákkal, viszont annál több zergével, amelyek elég közel engedtek magukhoz. A nagy szél és nagy hátizsákok miatt a Bismarck klettersteiget elkerülvén a hegytetőn át közelítettük meg a menedékházat (nagyipari hütte 100ATS/nap). Itt a hátizsákoktól megszabadulván kezdtük meg a Rax legmagasabb pontjának - a Heukuppénak (2007m) - a megmászását, amennyiben ezt a lankás dombmenetet annak lehet nevezni. A csúcs maga egy füves mező legmagasabb pontján egy kövekből épített tömbbel, emléktáblával. Itt aztán nyugtázhattuk, hogy léteznek nagy barmok a világon. Valaki nemcsak hogy 261-szer sétált fel ide, de ezt még a márványtáblába is belevéste. Hamarosan ismét a menedékháznál voltunk, ahol felmálháztunk és elindultunk a Nemecek Hüttéhez, ahol az éjszakát terveztük eltölteni. A szél ismét feltámadt, és még a síbothasználat ellenére is néha ki-kibillentett biztos egyensúlyunkból. A házban a maradék kajánkat alaposan kiporciózva megvacsoráztunk, majd a padokra lefeküdtünk aludni.
Az este lehullott vékony porhó csodálatos téli tájat varázsolt a Raxból, és ugyanakkor kellemetlen volt, mikor az arcunkat csapkodták az apró, de kemény kavargó hószemcsék. A fagy és a nedvesség miatt csúszóssá váltak a sziklák, ezért másik leereszkedési útvonalat javasoltam, mint amin feljöttünk. A Seewegen és a Gaislochsteigen haladva terveztem a visszatérést az autóhoz, ami aztán apróbb eltévedések után sikerült is. Azonban a Gaisloch-steig melléfogásnak bizonyult, mikor belefutottunk pár meredek létrás szakaszba, amelyeket szellős traverzek váltottak, mindez pedig a szikláról a nyakunkba csorgó vízzel tetézve. Egy ideig még próbálkoztam mentegetőzni, hogy azért ez még mindig jobb mint a másik út - nem sok sikerrel. Fákkal benőtt morénalejtőn ereszkedtünk tovább a függőleges falak között az útig, majd onnan hamar elértünk az autóig.
A Rax és Schneeberg közti katlanból kiérve napsütéses őszi nap fogadott, és csak a hegytetőkön kavargó felhők utaltak arra, hogy pár kilométerre már a tél uralja a vidéket.