[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Hazánk környéke > Magas-Tátra
Villámlátogatás a Krivánra, 1999 szeptember

Előzmények

Kotorászok én a fejemben, de nem jut eszembe semmi biztos. Valami gyengén körvonalazott terv volt róla, hogy Bóna, Mártás meg jómagam a szokásos túlvásárlás következtében megszaporodott kajakészletet lenullázandó, meg úgy egyébként is elnézünk a Tátrába, ha már ilyen közel van.
Még hajnal háromkor is söröskorsókat lengetve rekedten ordibáltunk át egy vendéglátós kerthelyiségben egymásnak, hogy aztán nincs apelláta, hétkor indulás. Ha ez nem is maradéktalanul jött össze, Mártás bedobta a törölközőt, de valóban reggel már robogtunk kettesben a baráti Szlovákiába.

Krivan

Néhány óra autózás után, melyet balek módon én vezettem végig, míg Bóna aludt, meg is érkeztünk az előzőleg kiszemelt parkolóba vagy 3 kilométerre a Csorba-tói (Strbske Pleso) leágazástól nyugatra. A fenyőillat meg is hozta a reggeli ihletet, amit egy göröbe hantultunk el a fák között. Utána nekiálltunk főzni valamit háborgó gyomrunkra, mire be is futott egy rendőr és magyarázott, hogy no camping, meg ilyenek. A másnaposokra jellemző sztoikussággal bólogattunk percekig, mire végre elment.
Aztán a csomagtartónyi kajából összeválogattunk pár kilót és a kék jelzés nyomán megindultunk az erdőben felfelé. A kirobbanó forma nem kifejezetten a legmegfelelőbb jelző volt állapotunkra, de ha pihenésekkel tarkítva is, nyertük a magasságot, míg az erdőt elhagyva egy gerinchez értünk. A csúcs valahol a ködpamacs közepén tanyázott, mindenesetre baráti közelségben éreztük a gerinc végén, amiben aztán rendre csalódtunk. A lankás monoton kapaszkodó közben találkoztunk csúcsról lefele rohanó félőrültekkel, kitérdelt mackónadrágos vasárnapi kirándulókkal, meg elvétve pár hasonszőrű túrázóval, mint magunk. Egyre csak tűnődtem, honnan a csehszlovák "magyar hegymászó" kifejezés, amivel a tornacipős, farmergatyás honfitársainkat fikázták a megboldogult szocialista idők hegymászónemzetének fiai.
Az út nemsokára balra letért a gerincről, majd a traverz és egy emelkedő után találkozott egy patak mellett a zöld úttal. Az innen számított csúcsszakasz megszűnt sztrádának lenni, és nagy kövek tetején és között vezetett fel a tetőre. Bár volt egy jelölt út is, a tömeg miatt ez jópárszor hanyagoltuk. Végül a ködben kibontakozott előttünk a csúcs - a rajta dzsemborizó kb. száz kiránduló tévedhetetlenül tanúsította azt. Emlékszem még egy képre a National Geographicból, ahol a Lenin-megmászás évfordulóján melegítős lengyel és csehszlovák fiatalok hepáznak a Rysyn. Na ezt megkaptuk előben, és el is húztunk egy távolabbi részre, ahol már csak tizedannyian tanyáztak. Itt nekiálltunk főzni, telefonálgatni, meg bámulni a félóránként tíz másodpercre magát megmutató panorámát.
Mikor aztán mindezt meguntuk, összekaptuk magunkat, legyalogoltunk a kocsihoz, ahol ismét valami gasztronómiai csodával megleptük magunkat, és estére haza is értünk.

Az oldal képeiről:
Egyelőre még a Gringos sorozat egy 8mm-es kazettájára vannak felfűzve