[Navigáció az oldalaimon]
Kezdetek (rizsa, filózás)

Alapvetően egy lusta disznó beállítottságú emberként sikerült napjaimat tengetni már dolgozó emberként, mikor Paul barátom felvetette, hogy mi lenne, ha túráznánk egyet valahol itthon. Az elképzelést tett követte, és a következő hétvége már a Börzsönyben talált egy százkoronás nyikorgó csővázas hátizsákkal a hátamon. Olyan nagy emlékeim nincsenek a túráról, mindenesetre meghatározó élményt jelenthetett, mivel sok más grandiózus elhatározásomtól eltérően ennek lett folytatása később a Pilisben, a Budai- és Visegrádi-hegységben.
Ekkor vetődött fel az ötlet, hogy tűzzünk ki valami konkrét célt. Így jött az Országos Kék Túra teljesítésének gondolata, amely ezután sok más tájegység felé kalauzolt el bennünket. Az OKT számomra egy kicsit ellentmondásos dolog, mert egyrészt az öreg túrázók, na meg Rockenbauer Pál talán a legjobb útvonalat nyesték ki az országban, ugyanakkor ha ténylegesen teljesíteni akarjuk, nincs lehetőség alternatív megoldások alkalmazására, az igazoláshoz szükséges pecsételés pedig számomra eléggé kiábrándító és lehangoló (lásd postahivatalokban magyarázkodás, pecsételőhely véletlen elhagyása miatti bosszankodás).
Így nyomtunk le vidám túrákat Paullal a Vértes, a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Börzsöny, a Mátra kék vonalain, én pedig a redundanciát kerülvén más utakon tettem egy vagy többnapos magányos túrákat.
Itt vetődhet fel az egyedül, néhányan vagy tömegben kérdése, amire persze nem lehet határozott választ adni. Egyedül az ember követheti saját tempóját, olyan gyorsan megy, olyan gyakran áll meg, amikor akar. Csoda érzés hallgatni a természet neszeit, akár egy megállást követően, akár a szabadban töltött éjszaka során.
Két-három fős társaságnál már kevesebb a lehetőség a világ nagy dolgairól filozofálni, ugyanakkor a legjobb lehetőség, hogy az ember megismerje igazán a másikat.
A tömegtúrázás már nem annyira a teljesítményért van - hiszen mindig adódik csontamatőr túratárs - ellenben kitünő lehetőség adódik a közös szórakozásra, ill. arcoskodásra "nagy" kalandjainkkal.
A magyarországi útvonalak egyike sem olyan kemény normális időjárási viszonyok közt, hogy bárki élvezettel ne járhatná azt végig. Ezért a következő nehézségi lépcsőfokot keresvén vállalkoztam - hasonlóan dilinyós társ híján - téli kinnalvós túrákra. Számos új problémát vet fel a dolog, pl: át kell értékelni a menetsebességet, megtanul az ember helyesen öltözködni, az alvás helyének és módszerének kiválasztása árnyaltabb.
Mellékvágánynak bizonyult a teljesítménytúrán való indulásom, a Budai50, a 3x50, vagy a Börzsönyi téli éjszakai, inkább bosszúságot okozott mint örömöt. Ezek az erőpróbák a konditermet viszik ki a szabadba, anélkül, hogy annak szépségére odafigyelnénk. Sajnálattal kellett felismernem, hogy azok a rendszeres teljesítménytúrázók, akik természetesen sokkal jobb erőben vannak mint én, nem látják a távlatokat, és évről évre ugyanazokat az ösvényeket járják végig.
Persze az is lehet hogy én vagyok a vak, mindenesetre számomra a túra értelme maga az út, amit egyik lábamat a másik elé téve megteszek, egyre újabb földdarabkákra taposva, szememmel újabb természeti sajátosságokat kutatva, szívemmel újabb élményeket befogadva. Ezért kerestem és keresem fel hát Magyarország valamennyi tájegységét, és ezért indultam el a külföld irányába is.
A külföld és a magashegyek persze magukban hordozzák az izgalmat, a kihívást - ezért terveztem el jóelőre a Mont Blanc megmászását első ilyen túráim közé. Mert hát ugye mindenki környezetében van valaki, aki csúcsfotókat lobogtatva meséli élményeit valamelyik négyezres megmászásáról, amiből az látszik, hogy nem is kell más az ilyen dolgok véghezviteléhez, csak egy kis kondíció. Jobbára így gondoltam én is - hagy tegyem hozzá azonnal - hibásan. Mert a kondíció ugyan elég ahhoz, hogy jó időben, jó társasággal, jó felszereléssel felcsattogjunk a csúcsra, de már nem biztos, hogy ki tudjuk menteni hasadékba zuhant társunkat (már amennyiben be volt kötve, és megfogtuk), kötélen ereszkedjünk a lejegesedett sziklákon egy vihar közepén, vagy felmérjük a lavina és kőomlásveszélyt. Természetesen minden egyes út után érettebbek leszünk, és a hazai túrázás és sziklamászás is pozitív irányba viszi a dolgokat, mégis sok évnek kell eltelnie, míg valaki eljut az "igazi turista szintre".