Make your own free website on Tripod.com

[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Alpok > Dachstein
Lucskos túra, 2002 május


Előzmények

Január végén született Jázmin kislányom (úgy találtam) áprilisban belépett a kezelhető korba, ezért ideje volt megkezdeni a 2002-es mászóidényt. Ha az időjárást úgy jellemzem, hogy nem volt kegyes hozzánk, akkor finom és már-már nőies megfogalmazással élek. Először a Hochgolling megmászása maradt el, aztán a Stüdlgrat kísérletünk.
Végül egy korábbi tervemről fújtam le a port és Tültő barátommal elhatároztuk, hogy a Hoher Dachstein csúcsára felhágunk az Adamek hütte, vagy ha úgy tetszik, a nyugati gerinc irányából a pünkösdi hétvégén.
A túra további céljai voltak:
- GPS-es navigáció lehetőségeinek felmérése, elemzése
- Digit fényképező kipróbálása fotó és mozgóképüzemmódban
- A mamámtól kapott zsírszalonna, mint a jövő mászások táplálékának kipróbálása
Ez utóbbi pont dugába dőlt, mikor a sok jobbra-balra pakolás következtében hűtőben maradt a cuccos, így csak az elméleti fejtegetés és a nyálcsorgatás maradt a következő napokra.


Dachstein

Miután szombat du. négykor felkaptam Töltőt Győrben, a Salzburgi pályán nyomultunk a hegy felé. A tiszta időben egy gigászi üllőként csüngött a csúcsok felett egy zivatarfelhő, ami egybevágott a meteoval, ami aznapra záporokat, később jó időt jelzett. Bad Ischl felől este kilencre értünk el Gosauba, ami egy kisebb turistaparadicsom. A Gosausee leágazás után nem sokkal jobbra volt egy bankautomata, csak hogy közszolgálati legyek. Mi a turistainformációnál kerestünk és nem találtunk időjáráselőrejelzést, ezért felhajtottunk a tóhoz. Parkolóhegyek egy-két kocsival, és felhős ég fogadott kilenckor. Végül vagy 200 méterrel lejjebb egy felvonóállomás alatt találtunk menedéket, ami villanypásztorral volt körbekerítve, meg az épületeken belül ezer villogó vacak volt, csak reméltük, hogy nem a rendőrök fognak ébreszteni.
Ha ők nem is, a csattogó villámok rendre kiverték az álmot a szemümkből, az eső pedig folyamatosan kopogott a plexiboltíven.
Reggel hétkor összevackolódtunk és felvonultunk a tó alatti buszmegállóhoz pakolászni és reggelizni. Hála Töltő némettudásának autentikus forrásból - a szolgálatát teljesítő kukástól - megtudtuk, hogy aznap marad az esős idő, de a hétfői csúcsmászásra javulás várható. A nap végére 933m-ről a 2196m magasan levő Adamek hüttéig terveztünk felmászni, majd ott sátorozni - mivel a téliszállás kulcsának megszerzését nem vállaltuk be. Hátunkra kaptuk a méretes batyukat és a szemerkélő esőben a tavat jobbról megkerülve indultunk neki az útnak. Valami bizarr körülmények következtében a tó vízállása meglehetősen alacsony volt, a szinte megmarkolható közelségben levő felhőpamacsok, és az eső viszont csak a mindenfelé kószáló szalamandráknak jelentett örömhírt. A tó túloldalán a völgy összeszűkült, de továbbra is egy makadámút kanyargott a Hinter Gosausee, vagyis a felső tó felé. Időközben rákezdett esni, ezért boldogan nyugtáztuk, hogy már a tó, és méginkább mikor a túloldalon található fogadó közelébe értünk.

Az út első része a Gosausee jobb oldalán kerülve
Töltő harcol a makadámúton
A felső tó mögött hívogat a fogadó

A házban lecuccoltunk és levetettük magunkat egy padra. Pofátlanság lett volna nekiállni főzni, meg fölösleges is, hiszen kitűnő, gőzölgő, virsivel és tésztával tuningolt húslevest szervírozak, majd teát ill. sört szopogatva vártuk benn az idő javulását. Az eső nem hagyott alább, viszont egyre több ázott turista, kutya, majd egy szopósbabával bíró család is befutott. (Mondtam is otthon Áginak, hogy legközelebb ők is jönnek). Egy ideig még bámulgattuk a térképet, meg magyaráztunk ezt-azt, de csak eljött fél három, amit kijelöltünk, mint legkésőbbi indulást.
A tó mellől csak találgattuk hogy nyerünk majd magasságot a látszólag túl meredek sziklafalak mentén, mindenesetre az első szakasz egy enyhén emelkedő ösvény volt a fenyőerdőben. Pár leszállingózó mászó igazolta, hogy fenn legalább ennyire reménytelen az idő, mi mindenesetre folytattuk. Hamarosan kereszteztünk egy kisebb hómezőt, majd az út köves szerpentinbe váltott, ami ráadásul példásan el volt egyengetve, így megúsztuk a fáradtságos fellépőket a nagy hátizsákkal. Az ösvény mindazonáltal sokszor egy csermely képében mutatkozott, de ez akkor már mindegy volt - bármely ruhadarabom egy darabját öklömbe szorítva tudtam produkálni fél deci esővizet, bőröm minden egyes négyzetcentimétere esőtől vagy izzadtságtól nedves volt.
A Grobgeseinhütte a térkép jelöléseinek megfelelően tényleg egy romhalmaz volt, így valami barlangféleséget néztünk ki úgy 30 méterrel az ösvény fölött, ahol megállunk egy rövid pihenőre. A meredek havas szakasz leküzdése után jöttek a morzsolódó kövek és a csúszós fű, mint akrobataterep, de a megpróbáltatások mindig meghozzák a jutalmukat. Nos, esetünk valószínűleg a kivételt erősítő szabály volt, mivel a szűkös hegyikecsketoalettnek vagy a plafonjába vertük a fejünket, vagy a folyamatosan csöpögő víz miatt morogtunk. Közben úgy 200 méterre egy öles átmérőjű kő indult útjának, hogy egy százméteres zuhanás után robbanásszerűen becsapódjon a morénahalom közepébe. Eddig azt hittem hogy a Dachstein egy király kompakt kőzetű ragyogó fehér mészkőhegység, amibe az osztrákok csak a szerénységük miatt nem gravírozták bele a komplett uralkodócsalád képmását, mint tették ezt az amik négy elnökükkel. A valóság egy szürke törős és teljességgel átlagos terep volt, aminek nimbuszát tovább rombolta a kérlelhetetlen idő.

Az első hómező keresztezése
Egy barlang keleti komfortja
Feljebb már a hó az úr. Az Adamekhütte már mutatja magát.

Óvatosan visszaereszkedtünk hát a hómezőre, ill. társam gyorsított be egy rövid csúszás erejéig, de szerencsére nem történt sérülés. Hogy szintet ne veszítsek bevállaltam egy boulderproblémát, ami felvitt a szerpentin egy fölső kanyarjához, és innen mentünk tovább jobbára már lankásabb havas úton. Egy-két besüllyedéstől, meg botladozástól eltekintve tűrhető volt a terep, hamarosan feltűnt az Adamek ház is. Ekorra már előjött a fáradtság is és harminc lépésenként bejátszott egy-egy rövidebb pihenő. Az utolsó meredek havas emelkedőn már megmutatkozott, hogy a közös cuccokból én vállaltam a súlyosabb részt, ezért boldogan engedtem, hogy Töltő rugdossa a lépéseket, magam pedig csak araszoltam mögötte. Örömömet növelte, hogy füstszag csapta meg az orrom - tehát mégsem kell sátorban elnyújtanunk nedves tagjainkat a megszáradás minden reménye nélkül. A hosszúnak tűnő percek után végre megérkeztünk, és egy négyfős osztrák csapatot találtunk a komfortos hatfős szálláson. Elugrottam velük vízért, ami a ház északi oldalától 50-100 méterre egy lejtő tetején csörgedezett a hegy oldalából. Átbeszéltük a másnapi utat, és némi kajálás után lefeküdtünk aludni. Ha kevésbé szerencsések vagyunk akkor maradt volna a sátor vagy a 3fős előszoba komfortja, de szerencsére az ilyenfajta keménykedés nem koronázta egyébként is kellemetlen napunkat.
Reggel ötkor kelt a társaság, és valami reggelizésféle kezdődött. Az erkélyről vizslattuk a geleccsert, mivel a továbbra is sűrű felhők mögött nem látszott a Dachstein, és a közeli sziklatömbök is csak néha. Öt órára becsültük az utat a csúcsra oda-vissza, és még négyet a háztól a kocsiig. Némi hezitálás után a magam részéről úgy határoztam, hogy a megelőző nap fél évre előre letudtam az önszivatást, és a lemenet mellett törtem lándzsát. Töltő barátom is egyetértett bár leginkább ő bánhatta a dolgot, mert nemcsak a csúcsról maradt le, hanem első gleccsertúrájáról is. Az osztrákok az előző napot a házban töltvén érthető módon nem mondtak le a csúcsról, jó utat kívántunk hát egymásnak - ők fel, mi le.
A havon ezúttal könnyedén kocogtunk és csúszkáltunk lefele, mire a köves ösvényhez értünk már megint esni kezdett. Egykedvűen gyalogoltunk az egyébként is unalmas és frusztráló lemenet során, a felső tónál egy fa alatt álltunk meg először pihenni, és inni valamit, mivel a maradék eurónkat beszórtuk a becsületkasszába. A hegyoldalban hosszasan figyeltünk két zergét, amint valami szociális problémájukat oldották meg némi kergetőzés során, és lejutottunk az alsó tóhoz, aminek ezúttal az autóknak kiépített másik oldalán haladtunk el. A parkolóban főzőcskéztünk, majd pakolás után indultunk haza.

Lefelé a szerpentinen
Pillantás egy kitettebb kanyarból
Megérkezés a Gosauseehez


A képekre klikkelve jönnek fel a nagyított verziók. Továbbiak megtekinthetők a galériában.