Make your own free website on Tripod.com

[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Alpok > Monte Rosa
Küzdelmes expedíció a déli (olasz) oldalról, 1999 augusztus

Előzmények

Az 1999. év nagy túrájának mindenképpen a Monte Rosa ígérkezett. Mivel többnapos táborozást terveztünk nagy magasságban, feltétlenül szerettünk volna szervezni egy felkészülő túrát a Grossvenedigerre, de miután ezt többször sikerült az utolsó pillanatban elhalasztani mindenféle munkahelyi nehézségek és egyéb privát programok miatt - magunkat végképp lejáratván a haverok előtt végül felhagytunk ezzel a gondolattal, és maradtunk ketten Bónával a főcélra, a Monte Rosára.
Tervek szerint olyan magasságban vertünk volna tábort, ahonnan "könnyű sétákkal" be lehetne barangolni a csoport temérdek négyezres csúcsát, valamint megkísérelni a Dufourspitze déli sziklás falán feljutni a legmagasabb pontra.

Monte Rosa

Majd 12 óra autókázás után jutottunk el a Gressoney völgybe, ahol egy parkolóban aludtunk meg. Másnap felhajtottunk a kocsival elérhető legmagasabb pontig (1800m), majd 25-30 kilós zsákunkkal felszerelve indultunk neki a virágzó fákkal övezett hegyi ösvénynek.

A túra másik két fajsúlyos szereplője : a két hátizsák
Virágzó völgy vezetett be a négyezresek birodalmába
1.sz. táborunk
Gyakori pihenőink során a felvonó miatt nem túl népszerű gyalogúton egy vidám magyar csapattal futottunk össze, akikkel később is volt szerencsénk találkozni. A 7, majd a 7c jelzésekkel teletűzdelt ösvényen feljebb érve hegyi legelőket kereszteztünk, majd egy nagy füves placc után kb. 2700m-en kezdődött egy rövid, de meredekebb szakasz, ahol ezüstösen csillogó kövek között, ezüstös iszapban tapodva kapaszkodtunk fel egy kisebb gerincre, amely mögé leereszkedve egy patak mellett állítottuk fel a sátrunkat.
A varázslatos helyen töltött este után másnap folytattuk utunkat tovább felfelé. Itt "tátrai környezetben" jutottunk egyre feljebb - helyenként hatalmas köveken lépcsőzve és egyensúlyozva - amit csak egy rövid szakaszon tarkított egy gleccserszakasz. Az íróasztal melletti teljes eltunyulás egyenes következményeként jelentkezett a folytonos megállási kényszer. Így jutottunk fel a Mantova házhoz, amely mellesleg a cifra betűkkel ékesített, de annál elavultabb térképemen nem is szerepelt. A közben felerősödő szél viharba, majd hóviharba váltott, kétségessé téve továbbhaladásunkat. Miután kényelmesen megkajáltunk és elolvastunk fejenként fél könyvet, továbbra is csak az ítéletidőt tudtuk konstatálni. Egy privát expedíció során sikerült eljutnom a WC épületéig, ahol a szokásos módon a fém-medvetalpból egy cső vezetett egy szakadék fölé. A speciális széljárás következtében nemcsak a a spermabanki lefagyasztás élményével gazdagítottam potenciális utódaimat, de még a gravitációval dacoló pisim is jégcsapokat dermesztett a hátsómra. Ezután az ÖAV-kártyámra sikerült kialkudni két 30000 lírás fekhelyet (mint később kiderült, az 5000 lírás kedvezménynél többre jutottal a magyar kollegák a speciális rábeszélő és alkudozóképességeikkel).
Másnap reggel nyugodt idő fogadott, és egy rövid traverzút után máris a Gnifetti-ház sziklagerincénél találtuk magunkat. Megelégedve a 3600 méteres magassággal nekiálltunk a sziklafal melletti hóban tábort verni.

Hajnali nyugalom a Mantova ház teraszán
Izzadságos téglagyártás 2.sz. táborhelyünkön, háttérben a Mont Blanc (asszem)
Bóna gringó tesz-vesz már a kész remekmű előtt
Csákánnyal bányásztunk téglákat sűrű lélegzetvételek közepette a hófalhoz, a sátrat pedig a lyukban állítottuk fel és kövekhez rögzítettük. A kétórás művelet után elindultunk első csúcsunkra, a közeli Vincent Piramidra. A hasadékokkal szabdalt úton egy direkt pálya volt kitaposva, amelytől hamarosan kipurcantam és egyre gyakrabban kellett miattam megállnunk. A Vincent és a Balmenhorn közötti nyeregből már olyan közelinek tetszett a csúcs, hogy kimerültségemen erőt véve végül is felszenvedtem a 4215m magas csúcsra, ahol a nagy szél ellenére kitűnő látványban volt részünk : közelben a Castor, a Lyskamm, a Balmenhorn és a Schwarzhorn (Corno Nero) - távolban a Mont Blanc és valószűnűleg a Gran Paradiso - na meg a leszakadó keleti fal. A csúcssör, meg néhány szánalmas telefonálási kísérlet után elindultunk visszafele a táborba.

Pihenő a Vincent és a Balmenhorn közötti nyeregben, háttérben a Balmenhorn és a Schwarzhorn (Corno Nero)
Újabb pihenő a Vincent Piramide tetején, a merész fekete hegytömb a Lyskamm
A két menedékház közötti gleccser, hátul a Vincent Pyramide
Ott ismét találkoztunk honfitársainkkal, akik a 4553m magas Signalkuppe (Punta Gnifetti) csúcsán a Margherita házban kávéztak egyet.
Este átszomszédoltunk a Gnifetti házba, ahol ugyanők vendégeltek meg egy finom Tokajival, meg valami felejthető olasz borral, közben mulatságos történetekkel szórakoztatva egymást. Ezután valódi extrém-mászás következett - sötétben borgőzös fejjel, hágóvas nélkül botorkáltunk haza a csontra fagyott lejtőn.
Másnap, ha lehet még rosszabb közérzettel sikerült ébrednem, és aztán ennek megfelelően minden eddigi teljesítményemet alulmúlóan szerepelnem.. Végül a hágóra feljutva elhatároztuk, hogy inkább ott helyben megvárom Bónát, aki a közelgő rossz idő miatt a Lyskamm helyett a Balmenhorn felé indult el. A hamarosan mindent beborító köd miatt az órámat nézegetve próbáltam becsülni megérkezésének időpontját. Hosszas várakozás után az egyik lefele tartó csapatot kérdeztem meg látták-e fenn Bónát. A nemleges válasz alapján tehát vagy eltévedt valahol - aminek valószínűsége a triviális és rövid útvonal miatt elenyésző - vagy a direkt útvonalon leereszkedve elkerült engem a ködben.
El is indultam lefelé, hogy aztán félúton találkozzam társammal, aki aznap másodszor kapaszkodott ugyanazon az úton felfele. Mint kiderült valószínűleg egyike volt annak a néhány szellemalaknak akikre rákiabáltam vagy 30m távolságból, minden eredmény nélkül.
Az esti pocsék alvás után egy még rosszabb állapotú ébredés hozta meg számomra az új napot. Bár aznapra alighanem 10 méter emelkedőre is képtelenné váltam, az este beütő rossz idő miatt végképp a leereszkedés mellett törtünk lándzsát. Tábort bontottunk, összepakoltunk, majd indultunk lefelé. A Mantova házig tartó rövid ereszkedő egy vesszőfutás volt, mivel az időszakosan feltámadó viharos szél meg-megállásokra kényszerített bennünket. Ennél csak rosszabb volt a folytatás, ahol egy hosszabb de lankásabb sziklás utat választottunk a jegesedés miatt, bár helyenként csak a négykézlábas módszer biztosította itt is az előrehaladást. A hegygerincek szélárnyékában már elviselhetővé vált az időjárás, ekkor már csak a súlyos hátizsák és a több nap fáradtsága volt a lassító tényező. Végül még épp a nagy eső előtt sikerült megérkeznem a kocsihoz vagy fél órával Bóna után.

És még ...

Ezután a horvát tengerpartra vonultunk át kúrálni magunkat, majd a fürdőzéssel egybekötött hepázás után hazamentünk, mivel a Júliai-Alpokban már-már programszerűen zuhogott az eső, lehetetlenné téve sziklamászó terveinket. Így ért véget kirándulásunk, amely a mérsékelt sikerek mellett pár csalódással teli tanulságot is hozott.

A túráról nagyszerű amatőrfilm készült, a Gringos... sorozat hírnevét öregbítvén. Aki még több képet szeretne látni a túráról annak ott a Galéria.