Téli túra a Vörös-toronyra, 2003 március
Előzmények
Tulajdonképpen az előzményekből megírhatnék három oldalt, de igyekszem rövidre fogni. Először is megismerkedtem Miklós barátommal a neten, emilezés tervezgetés ezerrel, majd kitaláltuk, hogy Máramarosi-havasok, Ukrajna. Ez volt 2002 őszén, aztán a program csúszott ahogy szokott egészen március végéig. Szállás lezsíroz, időjárásfigyelés, hosszas de eredménytelen telefonálgatások meghívólevél ügyben, GPS-re útvonal feltöltés, térkép fölött elemezgetés, ezer emilváltás - és eljött a nagy nap. A határon álltunk vagy másfél órát és már túl voltunk egy feketén vásárolt voucheren és húsz kitöltött idióta hivatalos papíron, mikor az utolsó sorompónál egy szőke bige benézett a az autó és a pénztárcánk olyan bugyraiba, amiről még nekem sem volt fogalmam. Éppen már csak -oda- nem nézett be, mikor kibökte, hogy a forgalmiban a nevem mögött szerepel a BT, és nincs meghatalmazásom magamtól, hogy vezethetem a kocsimat. A megvesztegetés ezúttal nem működött. Céges pecsétet már 2 éve nem használtam, csináltatni meg szombaton nem jött össze. Az újabb óra sorbaállás visszafelé elég volt, hogy megfogalmazzuk új célunkat, elmegyünk arra a helyre amit előszerettel fikáztam emilben Miklósnak korábban - a Tátrába.
Későre járván az idő, a zempléni Sólyom-kő tetején bivakoltunk és másnap indultunk Szlovákiába.
Tátra
Mivel ezen az útvonalon Miklós ezerszer kocsikázott én meg egyszer sem, az anyósülésen felvette az idegenvezető szerepét, és tolmácsolta a látnivalókat. Úközben csak egy gyógyforrásnál álltunk meg enni-inni, aztán befutottunk Ótátrafüredre, Miklós rutinja alapján beparkoltunk a bolt mögé az egyetlen nem fizetős helyre, bevásároltunk Deli csokiból meg korbácskiból, aztán leccgó. A Tarajkához vezető út jeges volt, akárcsak a szánkópálya, és úgy gondolván égés lenne hágóvassal menni, balettoztunk egy sort, szerencsére mellőzvén a hátast dobó elemeket. A vendéglátóban leborítottunk egy korsóval az izgalmakra, majd folytattuk tovább napi célunk, a Téry-ház felé. Hülye vagyok nem is mondtam, én Alacsony-Tátra gerinctúrát javasoltam előzetesen, Miklós pedig a tarpataki körtúrát a Vörös-torony csúccsal. Az egészet úgy gondolom egy kis dac is diktálta benne, hogy 'megmutatom ennek a fikázógépnek a Tátra milyen király hely'. A tervezésnél nem ért véget ez a mentalitás, szinte unottan mondta, milyen látnivaló vártható a következő fél percben, illetve "Lud először iszik sört Tarajkán", "Lud először a Kis-tarpataki-völgyben" és számtalan hasonló felvezetéssel kommentálta minden egyes mozdulatomat időnként fényképes dokumentálással nyomatékosítva ezen 'nagy' első élményeimet.
 |
 |
 |
A Lomnici csúcs a Tarajka felől nézve |
A Kis-tarpataki völgy, szemben a tófal tetején a Téry ház |
Cél a Vörös-torony-hágó, és jobbra tovább a csúcs |
Másnap reggel szemtelenül tiszta idő fogadott, és a téli túrázás egyik pozitívumaként nem kellett iszonyat korán kelni, hogy a hajnal szívet melengető fényszínházát megsasolhassuk. Néminemű nyom segített átkeveredni a ház fölötti buckákon, majd fájó szívvel legyalogoltunk egy völgybe hogy egy újabb meredek menet árán feljuthassunk a hágóba. Nyáron láncokkal biztosított ösvény vezet fel, ezúttal viszont egy direkt vonal látszott a legjobb megoldásnak. Egy kevésbé meredeken letörő részen másztunk fel egy kibukkanó sziklatömbig, majd kisebb pihenő után folytattuk tovább. A hó szerencsére jól tartott, de még így is hálásabb volt a mindenkori másodmászónak a nyomokban haladni. A mászás maga rendkívül élvezetes volt, a szép időben még a máskor nyomasztó monotonitás is elillant a képzeletemből. A hágón magán igazán kényelmes helyet nem találtunk, ezért még kb. 20 méterrel feljebb másztunk ahol egy lapos sziklán elköltöttük tízórainkat. A hátizsákokat lepakoltuk és a szükséges csúcsmászó cuccot (sör, csoki, fotógép) zsebre gyűrtük. A terep itt nagyobb odafigyelést igényelt, mivel becsúszott pár sziklás szakasz is, ami nyáron gondolom vicc, de hágóvasban, kesztyűben szokni kellett a mozdulatokat. Végül feljutottunk a csúcsra amit egy kőhalom jelzett, a nyomok továbbvezettek valamivel tovább egy másikig, de mi oda már nem egyensúlyoztunk át a keskeny gerincen. A páratlanul tiszta levegőben tisztán végigkövethető volt az Alacsony-Tátra gerince, és szikrázó élességgel ragyogtak körbe minket a Tátra további csúcsai, melynek észak felől a kisebb lengyel magaslatok hódoltak.
 |
 |
 |
Miklós a hágó alatt |
Kilátás a Vörös-torony csúcsról |
Útban a Rabló-ház felé |
A Rabló ház, mint számomra kiderült, nemrég épült újjá, mivel sikerült azt megelőzően porrá égnie. Európai mércével nézve is tip-top: a szálló egy hodály, kényelmes, esztétikus ágyak, gáztűzhely, hangulatos, világos étkezőrész, remek csapolt sör. Hogy azért emlékezzünk hogy melyik koordinátán is vagyunk tulajdonképpen a budi kinn van és iszonyat. Mindössze két szállótársunk akadt, egy lengyel fotós, aki pénzét energiáját abba fektette, hogy a Tátra legjobb fotóalbumát elkészítse, s magának ezzel dicsőséget szerezzen - valamint egy nem kevésbé határozott egójú amerikai srác aki jófejsége ellenére erősen hordozta az "én a világ legfrankóbb országából jöttem ide" júeszéj stílusát. Jim büszkén mutogatta 'lightweight' cuccait, és sorolta melyik mennyi grammal könnyebb, mint a 3 évvel korábbi típus. A szembetűnő túlsúlya és a fölöslegesen felcipelt sátra sokszorosan fedezte ezt a 1317g súlymegtakarítást. Aztán elővett egy téglányi méretű csomagot, lehámozta a 3 liter csomagolóanyagot és nekiállt megfőzni a család tésztás vacsoráját. Úriember módjára megkínált minket a világ legjobb energiarúdjával, melynek fóliaborításának a színét csak női magazinok komplett szerkesztőkollektívája tudta volna nagy eséllyel meghatározni, és ami a feliratok alapján természetes anyagokat is tartalmazott. Mi is megkínáltuk a bugyborékoló zsírban úszkáló sült oldalasból, de ezt elhárította. Nem így a sört, amit négyesben borígattunk már sötétedés után a pangó étkéző fapadjain. Lengyel társunk is végtelenbe futó mondatokban beszélt a természetfotózásról, a büféből kikért egy naptárt, két kép kivételével leótvarozta, majd bejelentette, hogy lefekszik, hogy a fél órával napkelte előtt és után aranyat érő időpontjai már kinn érjék a fotómasinájával a terepen.
Alighanem sikeres agitátornak bizonyult, mert meghallva pakolászását a sötétben gyorsan magamra kaptam ruháimat és utánaeredtem az egyik magaslatra. A távolból rám is ordított: "Stop! Don't move!" majd kisvártatva "Come!". Kicsit megszeppenve mentem, gondolván elcsesztem az életművét, mire áradozni kezdett, hogy milyen jó voltam a piros dzsekimben, mert még egy szín ezen a páratlan hajnalon. Gyorsan be is pózoltatott még párszor, és már unni kezdtem, mire megjelent Miklós, és most szerencsére vele folytatta. A hajnal maga egy csodás élmény volt, visszatérve a hasonlatra itt még egy női újság összes szerkesztője is kevés lenne hozzá, hogy visszaadja ezt az áramló színvilágot. Nekem se megy se így, sem a lenti képeken keresztül, aki szeretné ha megérintené egy hasonló élmény, mindenképpen egy szerencsés reggelen kinn kell lennie a hegyek között.
 |
 |
 |
Hajnali derengés |
"Látod, a csillagok is lekopnak az égről / Mert világítani vajon melyiküknek szabad / Amikor megjelenik a főnök, a Nap" |
A Rabló-ház |
Mit írhatok még hónapok távlatából? Megszerettem a Tátrát, és remélem hamarosan viszontlátjuk egymást.