Make your own free website on Tripod.com

[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Spanyolország > Picos de Europa
Szóló túrázásom a Picosban - 2000 április

Spanyolországban töltött hónapjaimban természetesen elhatároztam, hogy ismét meglátogatom a Picost, annál is inkább, mivel Valladolidból autóval mindössze 4 órányi távolságra esik. Április első hétvégéjére terveztem az utam és bár próbáltam befűzni pár kollégát társnak, egyedül maradtam a vállalkozásomra. Nem lévén igazán havas-jeges felszerelésem úgy döntöttem, hogy délről próbálkozok, hiszen néhány hete a Gredosban is csak 2200-2300m magasságban mutatkozott a hó.
A Valladolid-Palencia-Aguilar-Cervera-Potes útvonalon közelítettem meg Espinamát, fokozatosan alább adva elképzeléseimet. Potesben - a helyi Cortinában - még volt nyüzsgés, de a zsákutca végén Fuente De-ben alig lehetett látni valakit, a hegyen meg senkit. Gondoltam makadám út ide "full ihnsurance"-os kocsi oda - feltekerek egy darabig Espinamából a hegyre.
Aztán a lejtő, és az út minősége meggyőzött, hogy talán mégse arcoskodjak, ha nem muszáj, úgyhogy vissza a faluba és gyalog felfele a menedékház irányában. Az idő borús volt, azért hála az emelkedőnek nem fáztam túlságosan.

Pásztorkunyhók Picos de Europa

Egy kis pásztorfaluba érve azért akadt egy személyautó is, ami valószínűleg saját lábán jött fel, hacsak nem a helyi státusszimbólumnak számító gigantikus terepjáróhúzta fel. A falu után egy sziklakapun átgyalogolva jutottam át a kapaszkodóról a kevésbé lejtős völgybe, és instant vissza két hónappal, már ami a hóviszonyokat jellemezte. A haladást segítette a hóba vágott keréknyom, majd ennek gyors megszűnésével az elszórt lábnyomokat követtem. A völgyet keletről 30-50 fokos hólejtők, nyugatról meredek sziklafalak szegélyezték. Gondoltam elbattyogok az Odrizola menedékházig, amiben legalább egy téli szállást reméltem az alapján, hogy pár szembejövő túrázóval találkoztam. Sajnos számításom nem jött be, így a térdig érő hóban négy óra lévén nem másztam fel az 1900m magas hágóig, hanem kajálás után visszafordultam.
Azon is gondolkodtam, hogy elsétálok Sotresbe, ott megszállok, de igazából más terveim alakultak ki a vasárnappal kapcsolatban. A hegy belső részének reménytelenül havas volta miatt - Vida Szabolcs kolléga internetes élményei után szabadon - szándékoztam megtekinteni a hegy túloldalának civilizációtól elzárt kis faluját, Bulnest. Így aztán a bejárt úton visszasétáltam a kocsihoz, majd csekély 80 km-es úton átkerültem a a hegy túloldalára ami légvonalban mindössze 12 km.
Poncebosban a vízerőmű melletti szállóban 3500 pesóért kaptam szobát (hol van már a dicső kinnalvás a menedékház mellett) és egyre csak bántam, hogy nincs se hálózsák, se matrac, mikor minden méteren van egy kőkunyhó a hegyekben.
Másnap reggel az ablakon kihajolva (anélkül csak a szemközti függőleges sziklafalat lehetett látni) észrevételeztem, hogy az idő bizony nem fordult jobbra, bár itt-ott megmutatta magát az ég. Mindenesetre a reggeli kávé után (néhány év múlva csak kocsi és felvonó) a középkori hídon átkelve a Tejo völgyében indultam az oly sok várakozást jelentő Bulnesbe. Visszapillantva mint dombidéki magyarna igencsak egzotikumként hatott a meredek oldalban épített Camarmena falucska látképe. Másik érdekesség a háziállatok hegymászó hajlama volt, ahogy a képtelen helyeken kialakult legelőket megközelítették. Náluk jobban csak vad társaik adták elő magukat, akik sziklamászókat megszégyenítő helyeken hajkurászták egymást. A soron következő csodálat tárgya az ösvény vonalvezetése volt, ahogy minden komolyabb lejtő nélkül kanyargott fel a leszakadó meredek falak oldalában.

Bulnes

Magányos sétám során aztán megpillantottam Bulnes házikóit a hegytetőn, majd a völgyben is. A meseszerű környezetből talán csak egy rozsdás Coca-cola felirat és egy domboldalba elhelyezett parabolaantenna lógott ki, és baljós árnyként a készülő alagút, amely a történelem során először vezet autókat ebbe a világtól elzárt faluba, a talicskák és öszvérek mikrokozmoszába.
Miután barangoltam egy kicsit a néhány ház között tovább vettem a Balcosin szurdok felé. A vízesés előtt átkelve egy balos kerülővel jutottam vissza a patakhoz, mely egy szűk helyen törte át a sziklát. Feljebb jutva a szurdok kiszélesedett egy 200m magas falakkal körülzárt hegyi rétté annak kötelező állat és növényvilágával. Közben az égi áldás csepergésből csendes esőre váltott, a völgy túloldala mögött tornyosuló csúcsok pedig el-eltűnedeztek a felhőkben. Azért még a völgy végén található vízesésig erőltettem a dolgot, aztán egyedül nem akartam vagizni/szívni a csúszós sziklákon, így visszafordultam.
A falu közepén néztek is a helyi polgárok ki ez az idegen, aki szakadt farmerben és kinyúlt pólóban közelít a szurdok felől. (Nem kellett feltétlenül tudniuk, hogy visszafordulóban vagyok). Az biztos, hogy a helyi vagány mászó (szterccnadrág, hosszú haj, csilingelő ékek, friendek) sem a ranger (cserzett arc, zöld ezerzsebes pufajka) képe nem volt rám húzható.

Bulnes Alpesi kép

Az eső nem volt túl komoly, így folytattam Sotres felé a kikövezett ösvényen. A hágóra menetelvén találkoztam ezernyi fajta ürülékkel, majd magukkal az állatokkal is. A nyeregbe felérvén az eső széllel párosult, és ez így együtt már kiadta a mostoha időjárást. Ezenkívül nyakig sárban korzóztam az ezernyi kőviskó között és elhatároztam, hogy a kocsihoz vissza mégsem balra, a Pena de Main gerincén át megyek, mertaz, hogy a felhőktől úgysem látom az óceánt az nem ér meg további küszködést. Így lecsattogtam mindenféle rövidítésen át a Duje patakig, majd a műúton folytattam tovább lefelé. Az út felén túl egy helyi öregember felvett erősen juhszagú autójába, és spanyol tudásom csimborasszóját nyújtva pusztán a magánhangzókból (ui. foga nem sok volt) megértettem, hogy miket magyaráz. A fuvar, és egy rövid gyaloglás után a saját kocsiban konstatáltam, hogy a birkaszagot übereli a sajátom, így rögtön átöltözésbe kezdtem.
Az óceánpartot és Torrelavegát érintve a 611-en vagy 4 óra autózás után érkeztem vissza Valladolidba.
Visszatekintve a Picos relatíve rossz időben, csúcsmászás nélkül is egy káprázatos élményt jelentő túrát hozott számomra. Csak remélhetem, hogy egyszer viszontlátom ismét.

A túrára magammal vittem kamerámat, így megint gyarapodott a Gringo(s) ... sorozat.

Az oldal képeiről (jobb gomb segítségével tekinthetőek meg nagyobb méretben) :
- Pásztorkunyhók Espinama felett
- Néhány vidám sziklafal
- Fogadó Bulnesban
- Bulnes madártávlatból
- Alpesi idill a Sotres menti utak egyikén