Make your own free website on Tripod.com

[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Hazánk környéke > Rax, Schneeberg
Haidsteig, 2002 július


Előzmények

A MountEverest c. sajtóorgánumból jött az ötlet egy közeli zaccos klettersteigre a kimondhatatlanul hosszú nevű Königschusswandsteig személyében, s lett légyen 0 via ferrátás tapasztalata társaimnak, a meló során megmászott acéltornyok mennyisége úgy éreztem feljogosít minket egy próbára.
Bélával szombaton túltettük magunkat 1800m szinten a Hochgollingon, régi-új túratársam-kollegám Mártika pedig egy Velencei-tó átúszással melegített be az eseményre. Másik társam a Hochgollingon - Pumi - a korábbi elképzeléseinek megfelelően hazafele vette az irányt, a késői időpont miatt azonban ő is úgy döntött, hogy megalszik velünk Ausztriában.

Rax

Este 11 körül futottunk össze Mártikával a Gloggnitzból Höllentalba vezető úton. Innen az instrukciók alapján a Kaiserbrunn táblánál nyomtunk egy satuféket és egy balkanyart - és valóban ott állt előttünk számtalan sátor az út menti placcon. Mi ezt eggyel növeltük, ui. a vitális dolgok közül ezúttal a sátorvasakat hagytam otthon. Ez a kezdeti bosszankodás után mindig egy kis megkönnyebbülést hoz, hiszen akkor a többi fontos dolog biztos bepakolásra került. Béla tovább javította az autóban töltött életének hányadát 68%-ra azáltal, hogy bevállalta a kocsiban alvást, mi többiek Mártika sátrában húzódtunk meg.
Este volt is egy kisebb zuhé, de reggelre már ismét nyárias volt az idő, így világosban már objektívebben szemrevételezhettük a környezetet - csobogó patak, mászásra csábító falak, no és a táborban mászók, természetbarát nyugdíjasok, 60-as évjáratú mikrobuszban hippik főleg a keleti blokkból. A mosdóban és a WC-ben elrendeztük reggeli rutinmozdulatainkat, reggeliztünk egyet, majd folytattuk a polemizálást az útvonalat illetően. Mártika lelkiismeretesen kinyomtatta a Bergsteigen.at-ről a Königschusswandsteig és a Haidsteig falrajzát, a német kommenteket pedig nagyvonalakban lefordította. Persze ez tele volt 'csak gyakorlott mászóknak' 'mászócipő, 500 méter kötél, 6 napi hideg élelem ajánlott' meg egyéb túlzó Ny-európai kultúrából fakadó megjegyzéssel, úgyhogy maradt, hogy mivel úgyis egymás mellett vannak, majd meglátjuk mit bírunk.
Pumitól elbúcsúztunk, majd rövid autókázás következett Grossauba, amit megjelöltem, mint kiindulópontot. Igen-igen ez plusz 100 méter szint az ajánlott Griesleitenhof parkolóhoz képest, de a térképről gondoltam, hogy a fal megközelítése mégiscsak romantikusabb egy erdei ösvényen, mint egy szekérúton.
Az út mellett egy jelzés mutatta a turistaút kezdetét egy balkanyarnál, ahol a kocsikat leparkoltuk. És hogy milyen jó egy nő a csapatban!
- Tutu, tök jó hátizsákod van, ez hány literes?
- 40.
- Akkor berakhatnám a mászócipőimet meg a beülőmet?
Bélával egyből röhögésben törtünk ki, és fogadkoztunk, hogy nővel-hegyre-soha. Aztán persze Mártika még beimádkozta az 50m félkötelet a zsákomba, meg biztos ami biztos bepakoltunk még további 1 kg vasat, amit később szintén nem használtunk. Egy legelő mellett kilátással a hegyre indult a túra, ami megalapozta jóhangulatunkat. Erre szükség is volt, mert a romantikus erdei szakasz egy csalános-bozótos-sáros dzsungelnak bizonyult, ahol néha fellélegezhettünk egy tisztább szakaszon. Persze a fellélegzés is csak emlékeztetett rá, hogy a 100%-os páratartalomban bepunnyadt testünk nem épp rózsaillatú. Egy makadámutat keresztezve egy tábla volt kitéve a következő erdei rész elején, amit nem értvén németül figyelmen kívül is hagytunk. Örök igazság, hogy a fizikai fáradtság szellemi frissességet okoz - amikor a huszadik úton keresztbedőlt kivágott fán harcoltuk át magunkat, rémleni kezdett, hogy az Umleitung szó valami terelőutat jelent. A következő makadámutas résznél pedig már le tudtuk fordítani a tábla minden egyes mondatát. A szintnyerés másik áldása volt az aljnövényzet eltűnése, az ösztövér fenyőfák között már végre nem azon gondolkodtunk, hogy ne forduljunk-e inkább vissza.

Dzsembori Höllentalban
Barátságos ösvényen a beszállásig
A fal alatt

Egy elágazó után pár percre kijutottunk az erdőből, és az út a a függőleges sziklafalak alatti morénalejtőn vezetett. A következő harci feladat a beszállás megtalálása volt. Nosza elő a vázlat, ez a tábla az a tábla, ez a szikla az a szikla, ez a morénalejtő az a morénalejtő hát akkor ez a Königschusswandsteig. Vagy nem. Béla közben beazonosította a szemközti Semmering komplett sípályarendszerét, de ez most nem segített. Kicsit továbbmentünk és ott már látszott is egy létra a falban. Megint elő a vázlat és az értelmezés. Közben befutott egy hármas osztrák parti, akik a Haidsteigre készültek, aminek történetesen a létránál kezdődött a beszállása. Kis töprengés után mi is ezt az útvonalat választottuk. A kőtörmelékben gázolva és éles peremű sziklahátakon kapaszkodva értük el a fal alját, ahol felkaptuk a sisakot, a beülőt, meg a zuhanásgátló cuccosok válogatott palettáját (Zyper, Y-Zyper és egy hagyományos barkácsolt szett). Meglepő módon az osztrákok csak sima kötélvégre kötött karabínerekkel operáltak, ami némelyikük tapasztalatát és az út biztosítottságát látva inkább lélektani védelmet jelentett.
Három mondatban eligazítottam társaimat a via ferrata mászás alapszabályairól, majd az osztrákok után elindultunk a létrán. A következő C/D nehézségű szakaszon feladtam az egyébként nem túl erős elképzelésem, hogy a vasat csak a biztosítás akasztására használom. A fémlépésekkel, meg a drótkötéllel viszont leegyszerűsödött a dolog, legalább volt lehetőségem bámészkodni, meg fényképezni. Ezt egy lazább szakasz követte, majd egy tetőre érve el is tűntek a biztosító drótkötelek. A táblák tanulsága szerint itt csatlakozik be a régi Haidsteig útvonal.
Egy párkányon traverzálva folytattuk majd ismét egy létra jött, ezúttal biztosítókötél nélkül. Mi a kétoldali fokokra akasztgatva tettük magunkat ezen a tényen túl, valaki viszont felső kötélbiztosítást használhatott, mivel zsírúj HMS karcsiját ottfelejtette. Talán tényleg Európa felé haladunk, mert otthagytuk a kampó végén. Némi laza drótkötelezés után egy kisebb térségre jutottunk ki ahol az út legnehezebbnek aposztrofált része következett, egy kéménymászás részben létrán. Ez sem jelentett igazán problémát, legfeljebb szélesebb keresztmetszettel bíró embertársaim cáfolhatnak rám, mivel helyenként szűkös volt a két szikla között a hely. Ismét egy cikkcakkos drótkötelezés a meredek falon, majd kinn is voltunk egy kisebb fennsíkon.

A létra után az első technikásabb szakasz
Feljebb a kéményben
A Szűz Mária szobornál a parti

Itt állítottak fel egy művészi igényességgel elkészített Szűz Mária szobrot, mely alatt egy fémdobozban a 'csúcskönyv' lapult. Magyar bejegyzéseket is találtunk, főleg a Göcsej SE részéről, akik néha tucatnyi fővel képviselték magukat. Így már érthető volt hogy tömegre panaszkodtak a szaksajtóban, velünk egyidőben mindenesetre csak két hármas parti mozgott egyszerre a falon, de olyan távolságban, hogy még a kőhullástól sem kellett tartani (és ami nem is nagyon volt). A Rax vonulat tetejére felvezető út már tényleg csak könnyű séta volt, fenn örömmel nyugtáztuk, hogy a szürke felhők ellenére megúsztuk az esőt és örömmel majszoltuk el a nápolyit, ittuk meg a csúcssört. Az utat két óra alatt teljesítettük kapkodónak semmiképp sem nevezhető tempóban.
Az Otto hütte felé vezető ösvényen folytattuk, a Preinerwand tetején levő csúcskeresztnél ismét elidőzve egy kicsit. Béla méltatta a statikát, meg a horganyzást - hiába no, egy hétvége kevés rá, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból. A sétaút olyan kedves volt számomra, mint az emlékeimben, kanyargó ösvény hullámvasútja a cserjésben, a tisztásokon őzekkel, háttérben a Schneeberg magasba meredő piramisával. Az Otto háznál ittunk egy méregdrága kólát a teraszról bámulva a Magyarországig kiterjedő horizontot, majd a Törlwegen lefele szerpentinezve indultunk vissza a kocsikhoz. A falu előtt még egy rövid csalános emlékeztetett a világ rendjére, nevezetesen hogy semmi sem fenékig tejfel, de végül örömmel érkeztünk meg a biobauer házak között parkoló gépjárműveinkhez.


Kattintásra mérsékelt nagyítás, további képek megtekinthetők a galériában.