[Navigáció az oldalaimon]
Gondolatok egy cikk kapcsán

2004 februárjában 'érintett meg a világhír', nevezetesen Dachsteines írásom bekerült az egyetlen hegymászással foglalkozó magyar havilapba, a Mount Everestbe.
Emailen küldtem be a cikket meg a képeket, válaszoltak, hogy rendben a dolog, de meghökkenve láttam a nyomtatásban, hogy egy szó nélkül átszerkesztették. A kiollózásokat még talán megérteném - kell a hely a hirdetéseknek, hehe - de igazából rögtön az első mondat bosszant.

--- Rossz szokásom, ha nem sikerül egy csúcs meghódítása, legközelebb egy nehezebb úton próbálkozom. ---

A dőlten szedett szó becsempészése egyrészt értelmetlen, másrészt félremagyarázza a hegyek és jómagam közötti kapcsolatot. Vissza is kerestem használtam-e valaha ezt a szót, az eredmény:

1. A Börzsöny-Sark meghódítása c. írásomban ironizálok a kifejezéssel
2. Glockneres írásom 98-ból tartalmazza egy helyen a 'csúcs meghódítása' formában. Jó jellemzi ez a jegyzet is, hogy mennyire rosszul fogtam akkoriban hozzá a hegymászásnak.

Ma már talán éretteben állok a dolgokhoz, a meghódítás szó kicsit röhejesnek tetszhet ismerve, hogy szerencsés időjárási körülmények között, küzdelmek árán jutottam fel a nehéznek semmiképp nem nevezhető csúcsokra, aztán utána pucoltam vissza a civilizáció biztonságába. De egyáltalán: van-e értelme meghódításról beszélni abban a világban, ahol felvonók vagy helikopter repít fel a hegytetőre bárkit aki meg bírja fizetni, vasak vannak a sziklába szerelve a könnyítés végett? Az egyén szempontjából semmiképpen. A hegymászás történelme nem csak nehézségi fokokat, felszerelések milyenségét értékelte át, hanem a gondolatokat is. A 'meghódítás' szónak is a régmúltban a helye a csúcsra zászlót tűző hegymászó képével egyetemben.
Ami pedig az Everestet illeti: visszaállok read-only módba, és írogatok továbbra is a netre ahogy eddig.
A szóban forgó Dachsteines cikk, ahogy elküldtem a szerkesztőségbe