Make your own free website on Tripod.com

[Navigáció az oldalaimon]
Európa > Spanyolország > Picos de Europa
Ismerkedés a Picossal - 1996 augusztus

Előzmények

Maratoni kirándulásunkban már túl voltunk a Grand Canyon és az Ordesa túránkon, mikor megérkeztünk a Kantábriai-hegység szívébe ahol "Európa csúcsai" között szándékoztunk trekkingelni egyet. Az autós térkép látványos útnak jelölte meg azt az útvonalat, amelyen a Picos de Europát megközelítettük. A hegy oldalába vájt utak akkor váltak látványosból izgalmassá, mikor beláthatalan kanyarokban dudaszóval jelezték a buszok, hogy nem szeretnének szembetalálkozni senkivel a szűk fordulóban. A helyi teherautók már evolúción mentek keresztül, minden egyéb méretbeli paramétert változatlanul hagyva a szélességet csökkentették, így létrehozva meglehetősen furcsának ható járműveket.

Picos de Europa

Délben értünk fel Sotresbe, ahonnan egy kétnapos túrának indultunk neki. Bár az emelkedő nem volt nagy, a 100%-os páratartalom és a hőség következtében teljesen leizzadtunk. A menedékházhoz felérve sikerült a felhőket magunk alatt hagyni, így amíg a pólók száradtak, kényelmesen megebédeltünk, és boldog emésztésünk közben irigykedve néztük azt a két hegymászót, akik mint két hangya kapaszkodtak felfele egy szemközti sziklafalon.
Ezután a baljóslatú szaggatott térképjelzésen folytattuk tovább, amely csak annyiban utalt Pireneus-béli társára, hogy meglehetősen alul volt jelölve. Az út enyhén emelkedő mészkőfensíkon vezetett egy csillagvizsgálóig, ahonnan egy csodálatos természeti jelenség szemtanúi lehettünk. A felhők ugyanis összefüggő habbá álltak össze ameddig a szem ellátott a csúcsokat apró szigetekké magasztosítva.

Picos de EuropaPicos de Europa

Innentől fogva már csak magunk mentünk tovább a kemény kőzetű fensíkon, követve a kőembereket amelyek szemléletes és könnyen azonosítható jelzésnek mutatkoztak. El is vezettek egy sátortáborig, amelyet barlangászok vertek fel néhány lyuk mellett. A főzésre hátrahagyott lány nagyjából megmutatta az irányt a következő menedékházig, és megjegyezte, hogy kötél nélkül bajban leszünk. Úgy döntöttünk, hogy ilyen terepen a kötél az amatőrök játékszere, és a domborzat alapján tájékozódva közelítettük meg a hágót, amelyen túl reméltük az éjszakát eltölteni. Boldogan vettük tudomásul, hogy még ebben a rekkenő meleg időben is találtunk néhány firnmezőt, így a kellő óvatosság mellett itt is próbára tettük bakancsunkat. Egy meredek kaptatón jutottunk fel a hágóba, ahol a közelgő naplemente emelte a patináját a felhőkből kiemelkedő Covadongának. Örömmel pillantottuk meg a karnyújtásnyira fekvő 2000 méteren elhelyezkedő menedékházat, és az idő rövidsége miatt a csúcsmászást bizonytalan időre elhalasztva, nekikezdtünk a lemenetelnek.
Rövidesen szembetaláltuk magunkat a problémával, amit egy igen meredek szakasz jelentett. Körbenéztünk, de csak hasonlóan meredekfalakat láttunk rajta vidáman kószáló zergékkel. A falban felfedeztünk pár nittet és kötélgyűrűt - semmi kétség, jó úton jártunk. Az exponált részt néhány ötméteres szakaszra becsültük, így egyenként, a hátizsákokat leadogatva jutottunk egyre lejjebb, helyenként bakot tartva az Adidas sportcipőben tevékenykedő Paulnak. Végül szerencsésen elértük egy morénalejtő szélét, ahonnan helyenként bokáig süppedve a kavicsokba síeltünk tovább lefelé.A lejtő végén egy füves rét várt ösvénnyel a menedékház irányába - jutalom a nap végén. A tíz órai sötétedésre sikerült a házig eljutni, vizet vételezni a közeli forrásból, és csokit a helyi gondnoktól.
Estére a háztól nem messze egy sátorhelyen fektettük le derékaljainkat, majd a nyári éjszakában bebújtunk a hálózsákjainkba aludni. Itt szokás szerint a reggel történései jönnének egy új bekezdésben, ha az éjszaka nem keltem volna fel arra, hogy hideg van. Így került fel rám a farmerem, a hosszúujjú pólóm, végül a cipőm.

A Covadonga a felhők felettA Cares völgye

Másnap reggel folytattuk tovább az ereszkedést. Összefutottunk egy teljesen átázott családdal, akiknek nem sikerült felérni a menedékházhoz, így lejjebb voltak kénytelenek éjszakázni. Az esőből hamarosan nekünk is kijutott, mikor a felhőhatár alá kerülve véget ért a kék ég, és a napos idő.
Mire elértük a Cares völgyét a felhők kezdtek felszakadozni, az eső pedig alábbhagyott. A hegyi patak túloldalán átléptünk a Covadonga Nemzeti Parkba, ahol a Picosszal ellentétben jóformán minden emberi tevékenység be volt tiltva az egyszerű gyalogláson kívül. A víz mentén haladva a hegyfalak egyre meredekebbé váltak, az út pedig a Grand Canyonhoz hasonlóan a sziklafal oldalába kapaszkodott fel, helyenként ugyancsak alagutakkal tarkítva. A nap közben kisütött, így az egyetlen problémát a szűk úton közlekedő töméntelen ember okozta, akik éppen valami vallási szünnapot kihasználva rándultak ki a hegyekbe. Utunk befejezéséül a képen látható szakaszon leereszkedtünk a patakhoz, majd Poncebosból Zsolt fogott egy stopot az autóig.
Másnap felautóztunk még a Covadonga közepébe egy nagy parkolóig, de a társaság annyira fáradt volt, hogy beértük egy sétával a tó környékén.


Az oldal képeiről (jobb gomb segítségével tekinthetőek meg nagyobb méretben) :
- Firnmezők között kapaszkodunk fel a 2400m magas hágóba
- Pillantás a hágóról, csúcsok a felhőtenger felett
- A felhőhatáron (szemben a Covadonga)
- A Cares völgye